kósa lajos

Kósa szerint blöff, hogy visszalépnének a lex Heinekentől

A Fidesz frakcióvezetője kezd belebonyolódni: szerinte vannak olyan termékek, amik a vörös csillagot nem önkényuralmi jelképként használják.

Botos Tamás
politika

Kósa: Két héten belül döntés születik a nemzeti konzultációról

A migráció mellett még egy sor másik kérdésben is kikérnék az állampolgárok véleményét.

Botos Tamás
POLITIKA

Kósa Lajos nyitotta meg drMáriás debreceni kiállítását

Ez maga a dada diadala.

Horváth Bence
MŰVÉSZET

Kósa Lajos szerint a Fidesz szívesen vitázik az olimpiáról a Momentummal

Kicsit kései felvetésnek tűnik. A Fidesz frakcióvezetője bevallotta, a Kétfarkú plakátok neki is tetszettek.

Botos Tamás
politika

Kósa Lajos bezárná a kiskapukat

Úgy általában is ideje lenne már.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kósa szerint azért, mert kevesebb mint 250 ezer budapesti népszavazást szeretett volna az olimpiáról, máris reménytelen lett az ügy

Egy eleve esélytelen küzdelembe további erőket, anyagiakat, erőforrásokat beleölni, az az ország presztízsének nem használ – mondja a fideszes ember.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kósa: A Momentum csak nevet akart szerezni magának az olimpia hátbaszúrásával

Már tavaly szerette volna megkérdezni a kormány az embereket az olimpiáról, de nem engedte a politikai konszenzus.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Kósa Lajos szerint megölték az olimpiai álmot

Szertefoszlottak az esélyek, mondta.

Botos Tamás
politika

Kósa Lajos szerint már csekély az esély a budapesti olimpiára, és az egész az ellenzék hibája

Kósa szerint Tarlóst sem ő, hanem az ellenzék árulása idegesítette fel a hétvégén.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Orbán Viktor nagyon elégedett, 120 éve nem volt ilyen jó nekünk

Az ellenzék szerint viszont rohad az ország, menekülnek az emberek és szétlopnak mindent. Elkezdődött az idei parlament.

Magyari Péter
POLITIKA

Miért fülessel hallgatják a főnököt Kósáék?

Miközben Orbán férfiszoknya mögé bújtatta Vonát, a fideszesek felkapták a készüléket.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Kósa Lajos szerint „egyszerű félreértés” miatt hitte azt Tarlós, hogy a fővárosra akarják tolni az olimpiarendezés ügyét

Úgy tűnik, az, hogy „az olimpia Budapest ügye, az olimpiát városok rendezik, nem kormány, nem parlament”, nem azt jelenti, hogy „az olimpia Budapest ügye, az olimpiát városok rendezik, nem kormány, nem parlament”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kósa: Jól áll a Fidesz-KDNP a felkészüléssel a jövő évi választásokra, a kampánystáb és a választókerületi elnökök már megvannak

És már majdnem mindenhol eldőlt, hogy kik indulnak az egyéni körzetekben.

Botos Tamás
POLITIKA

Kósa Lajos: A Momentum nem rendszerellenes

A Momentumnak nem kell szembenéznie azzal, hogy a hatóságok szétverik a rendezvényeiket, és beviszik őket a rendőrök, mint régen a Fidesznek, mondta a frakcióvezető.

plankog
POLITIKA

Kósa Lajos szerint az ellenzék mindenkit átvert: a fővárost, az embereket és az olimpiai bizottságot

A frakcióvezető is rátolta a döntést a fővárosra.

Botos Tamás
politika