A házelnök szerint "Trianon óta nemcsak a nemzet egyharmada van kisebbségben a külhonban, hanem Magyarországon még mindig kisebbségben van a nemzeti politika is."
A házelnök szerint ha nem vigyázunk, Trianon megismétlődő jövővé is válhat.
"Az Orbán-kormány megbuktatásáért az ország tönkretétele, sárba tiprása, az uniós források elvétele sem drága a mai ellenzéknek és nemzetközi támogatóinak."
Szerintük már korábban megváltoztatták, amit meg kellett.
Hat újságíró forgatott 2016-ban ott, ahol Kövér szabályai szerint nem szabadott volna.
A házelnököt nem kötötte le a törvényhozási dömping.
A miniszter őszinte szavakkal szabadítja föl a nyugati liberális véleménydiktatúra elnyomottjait.
Az ellenzéknek.
Jó reggelt!
A kormány véleménye a nem fideszesekről.
A házelnök a Harmadik Birodalom náci hadseregének vezérkarához hasonlította az EU vezetését, vagyis “a brüsszeli bunkerben ülő globalista vezérkar”-t.
A házelnök nem bírja, ha az ellenzékből egy nő szól be neki. Az is kiderült, hogy a Parlament méltóságának őre “ápoltaknak” tartja az ellenzéki képviselőket. Kövér László döbbenetesen megnyílt a bezártság hatására.
Kövér László házelnök pedig egymás után kétszer is elvette a szót a párbeszédes képviselőtől.
Sőt: ez az egyetlen olyan különleges intézkedés Európában, amely növeli az Országgyűlés jogosítványait a kormánnyal szemben.
A házelnök szerint "ha van sikerágazat a rendszerváltoztatás ellentmondásos történetében, akkor az a borászat."