Kommunikációs feladatok, rendezvényszervezés, arculattervezés, ilyesmikre mennek a milliók.
Kommunikációs feladatok, rendezvényszervezés, arculattervezés, ilyesmikre mennek a milliók.
Nagyon nem tetszik nekik, hogy 3 évre eltiltották a céget a közbeszerzésektől.
A Magyar Posta 2,7 milliárdból épített ki leveleket digitalizáló, és elektronikus küldeményeket kinyomtató rendszert, de a Belügyminisztériumnak ez nem volt megfelelő. Gyorsan fel is húztak egy másikat.
Szása egy szerb hajó, és mivel nincs 500 négyzetméteres, Simicska cégét hamis adatközlés miatt már parkolópályára tehetik. A Közbeszerzési Döntőbizottság mai döntése után megvan a hivatkozási alap a most már legolcsóbb ajánlatokkal pályázó Közgép elkaszálására az összes közbeszerzésen.
A BKK hatalmas luftot, Lajos fontos gólt rúgott.
Ha 25 milliós értékhatár fölött kéne közbeszerzést kiírni, akkor érdemes felszeletelni a feladatokat, máris nincs annyi macera.
Ha a parlament megszavazza, a köztévé onnan vesz műsort meg kamerát, lámpát, ahonnan akar.
Az Index szerint az EU-s pénzek elköltését felügyelő szervezet még a Tiborcz idején elnyert közbeszerzéseket vizsgálja.
Most már úgy látják, hogy nem kell spórolni tovább. És az megvolt, hogy 2013-ban 19,4 milliárd forintnyi benzint autókázott el az állam? Szívesen!
Sok városban kapott nagyértékű megbízásokat a közvilágítás fejlesztésére az a cég, amelyből a közelmúltban szállt ki Orbán Viktor veje. A Direkt36 kiderítette, hogy a lámpák kirívóan sokba kerültek, ami tíz- és százmilliókkal dobta meg az egyes projektek költségét.
Szása II. és Szása III. két szerb hajó. Úgy tűnik, ezek méretén is múlhat, hogy Simicska Lajos legfontosabb cégét teljesen ellehetetlenítik-e. Orbán Viktor és egykori barátja háborújában pitiáner jogi csűrés-csavarás hozhat nagy fordulatot. Kőrakás vagy kőszórás volt egy bolgár szövegben? Nagyon sok múlhat ezen is.
Delegációs célokra.
Kizárták a Közgépet egy budapesti közbeszerzésből, mert túl olcsón vállalta volna a munkát. Nem vicc, tényleg erre hivatkozott a BKK.
Bírósági ítéleteket elemeztek kutatók, ebből derült ki, hogy milyen tisztán mennek itthon a beszerzések. Halleluja!