külpolitika

A szuverén Magyarország megmutatta az önálló, nemzetiérdek-alapú külpolitika kvintesszenciáját

Nem ítéltük el azt, hogy az észak-koreai rezsim rakétákat szállított az oroszoknak. Szijjártó minisztériuma kilenc szóval MINDENT elmagyarázott.

Benics Márk
POLITIKA

Orbán Viktor szerint évszázados távlatban nem volt olyan aktív és kiterjedt a magyar külpolitika, mint az elmúlt években

A sikert az intenzív nyugati kapcsolatrendszer és a dübörgő keleti és déli nyitás jelzi.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Brüsszel idén is megbukott, Moszkva realitás marad – Szijjártó évet értékelt

A kormány megmondta előre, most sem hallgattak rájuk. Lavrovval beszéltek az '56-os hősök fasisztázásáról. A külügyminiszter a külügyi bizottság előtt a biztonsági architektúráról való gondolkodásról és házszámokról is beszélt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Németh Zsolt: A törökök előtt ratifikáljuk a svéd NATO-csatlakozást

A parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint „nem a mi dolgunk eldönteni”, hogy háborús bűnös-e Vlagyimir Putyin, a V4 nem esett szét, Magyarország nemzetközi ázsiója pedig „meglehetősen magas” bizonyos nyugati körökben.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Szijjártó: Teljesen nyíltan megfenyegettem az EU-s nagyköveteket

Még a tavalyi országgyűlési választás előtt.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Szijjártó végre elítélt valamit: azt, hogy Trumpot ki akarják zárni a választásból

A magyar demokrácia állapotával kapcsolatos kioktató nyilatkozataikat tegyék a fiókba!

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

A külügy szereti berendelni más országok nagyköveteit, csak épp nem Oroszországét

A sajtószabadságért aggódni nem kell félnetek jó lesz.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Néhány hónap után már el is távolították a kínai külügyminisztert, aki egy hónapja nem jelent meg a nyilvánosság előtt

Régi ismerős ül a helyére.

Bódog Bálint
külföld

Menczer Tamás Facebookon alázta, majd kölcsönös tiszteletre szólította fel a nagyköveteket, akik a kormány homofóbiája ellen tiltakoznak

„Magyarország nem gyarmat”.

Solti Hanna
POLITIKA

Nincs okunk változtatni az irányon, amit az orosz–ukrán háborúban eddig követtünk, mondta Orbán Viktor

A Wagner-lázadás nem oszt, nem szoroz.

Benics Márk
POLITIKA

Az IMF-et is többre tartják a magyarok, mint a Türk Tanácsot

Pártpreferenciák mentén szakad ketté, hogy mit gondolnak a magyarok a külpolitikáról. Alapvetően még mindig NATO- és EU-párti a többség, de vannak területek, ahol működik a kormány propagandája. Elkészült a FES és a Policy Solutions attitűdvizsgálata.

Horváth Bence
POLITIKA

„A Nyugat barátságtalan fellépésére válaszul Oroszország minden rendelkezésre álló eszközzel meg kívánja védeni a létezéshez és a szabad fejlődéshez való jogát”

Frissül az orosz külügyi doktrína: India, Kína közeli partnerek, Amerika egzisztenciális fenyegetés.

Bódog Bálint
külföld

Mit csinál egy maffiaállam az EU perifériáján, ha egy háborúban a pénzénél akar maradni?

A CEU Demokrácia Intézetének kutatói tanulmányban elemezték az Orbán-rezsim orosz és uniós politikáját a háború kitörése előtt és után.

Bódog Bálint
POLITIKA

Orbán: Én nagyon sokat tanultam Alijev elnök úrtól, hogyan kell jól vezetni egy országot

Orbán itt nem pont arra gondol, mint sokan ezt a kijelentést olvasva, de így is érdekes a miniszterelnök eszmefuttatása Azerbajdzsán autoriter vezetőjéről.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Így játssza Novák Katalin a jó rendőr szerepét az orbáni Ukrajna-politikában

A köztársasági elnök kijevi útja és szövege sokakat meglepett, másokat felháborított, de ettől még nem lesz ukránbarátabb a magyar külpolitika. A munkamegosztás működik, áttörést viszont csak az hozhatna, ha Orbán Viktor is elvonatozna Volodimir Zelenszkijhez.

Gazda Albert
POLITIKA