5 milliárdot kifizettünk értük, lassan el is olvashatjuk őket.
Úgy érezte azért jár neki kártérítés, mert a Blikk még azelőtt merészelte őt sorozatgyilkosnak nevezni, hogy ügyében megszületett volna a bírósági ítélet.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának döntését bírálta felül a magyar testület.
A Kúria döntésen nyomán jövő héten várhatóan módosítják a fővárosi hajléktalanrendeletet.
A három életfogytiglanra ítélt férfi védői fellebbeztek a másodfokú ítélet ellen.
A szlovákiai cigány gyerekeket jelentős részben külön oktatják Szlovákiában. Magyarország is számíthat hasonló eljárásra, itthon is bevett ez a gyakorlat.
Győzelem: a Kúria megsemmisítette a 2012-es jogegységi döntést.
Most a kerületek által hajtalanmentesített közterületek közül húztak ki néhányat. A kerületek nem indokolták meg eléggé, hogy mi az a közérdek, amiért szükség volt erre.
Azt, amely alapján a védett és kiemelten védett parkolási zónákban is tilos lett volna hajléktalannak lenni. Az aluljárókból, hidakról, stb. a bíróság szerint is ki lehet tiltani a hajléktalanokat.