Szerda este megjelent a Magyar Közlönyben a „Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról” címet viselő salátatörvény, amely szerint az állam részben kivonul a szociális ellátásból.
Az iskolákban marad a 18 fok, de a közlönyben megjelent új rendelet szerint bizonyos sportlétesítményekben lehet melegebb is.
Két rendelet is megjelent ezekről péntek este.
Az indoklásnál az igazságos közteherviselésre hivatkoznak.
A Balaton élővilágáért felelős miniszteri biztos feladatait a 2467/2021. számú kormányhatározat listázza, de hogy mi van benne, azt csak a kiválasztottak olvashatják.
2021-ben már a jogszabályok 54,85 százalékát tették ki.
A legkockázatosabb hitelekkel rendelkezőknek még pénzt is fizetnek vissza a bankok hatvan napon belül.
A miniszterelnök véleményrovatot nyitott a Magyar Közlönyben, és megállapította, hogy itthon minden a legnagyobb rendben.
Ráadásul olyasmiket mondott tollba a Magyar Közlönyben, amiket az Európai Bizottság már rég megcáfolt.
Gyarmatosítózás és kommunistázás is van benne, Orbán Viktor jegyzi.
Ez azonban a hivatalos szurkolói zónákra nem vonatkozik.
Megnyílik a világ azoknak, akik már kaptak védettségi igazolványt.
Ezt írja már a Magyar Közlöny is.
És legalább egy másik autószervízbe is eljutott a dokumentum. Hadházy Ákos is posztolt az esetről, a kormány szerint hazudik.
Az összes többi helyezés honoráriuma is emelkedett, egészen a nyolcadik helyig.