Az MNV aukcióján kilenc elég értékesnek tűnő ingatlant vitt el valaki 3,5 milliárd forintért.
Egyetlen licitáló sem volt a 19 gépre és tartozékaira.
A Maecenas Universitatis Corvini közérdekű vagyonkezelő alapítványként jön létre, létrehozásakor az állam képviseletében a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter jár el.
Az árverésen a 19 leromlott állapotú repülő kikiáltási ára összesen 2,9 milliárd forint volt.
Miután napközben kikaptak alóla párat a legnagyobb állami vállalatok közül.
A szatmárnémeti egykori Pannónia, ma Dacia szálló év elején került egy budapesti cég kezébe. Most derült ki, hogy a magyar állam áll mögötte.
Kuna Tibor az aprót sem veti meg.
A miniszterelnök-helyettes törvényjavaslata nagyot változtatna a Nemzeti Eszközkezelő működésén, bár nem teljesen világos, hogy hogyan.
Atomjaira szedték szét a Bibó Szakkollégiumot, hogy felújítsák a vizes vébére. Nem készült el, és a vébé utánra módosított határidőt sem tartják be. De a kivitelező további, milliárdos megrendeléseket kaphat.
A vevő kiléte egyelőre nem ismert, de egyedüli ajánlattevőként indult a pályázaton.
Egy luxemburgi hátterű cég több mint kétmilliárdot szakított az üzleten.
A havi 7,5 milliót kereső Szivek Norbert eddig nem tartotta összeegyeztethetetlennek svájci cégét az állami pozíciójával.
És még így van olyan tisztsége Szivek Norbertnek, amiért nem vesz fizetést.
Vágtázik a gazdaság.
Teljes a hírzárlat: sem az EMMI, sem a Vagyonkezelő nem válaszol.