„Ha egy külső hatalom megtámadná Magyarországot, Balázs, te azt javasolnád Orbán Viktornak, hogy ne tanúsítsunk ellenállást? Te nem tanultad a nemzeti dalt?”
A pártlap szerint a Diákhitel Központ egyik, 13 milliós szerződése miatt folyik nyomozás. A kormányközeli cégek milliárdos szerződései nem kerültek szóba.
Tehetős vállalkozóktól kért támogatást, állítása szerint a Tisza Párttól függetlenül fognak működni.
Büntetőeljárást folytatnának le a Dunába dobott telefon ügyében, de így nem lehet.
Török Gábor szerint „ez tűnik eddig az év legnagyobb politikusi hibájának”, Rácz András szerint pedig „ez a nyilatkozat bizony kordokumentum”. Reakciók a miniszterelnök politikai igazgatójának kijelentésére.
„Hát az idők változnak…”
Bár a Tisza elnökét eredetileg a fővárosi közgyűléssel kapcsolatos ügyek miatt hívták meg, a Jó reggelt, Magyarország! műsorvezetőjének gyakorlatilag esélye sem volt szóhoz jutni.
A hosszú évek óta fideszes propagandagépezetként működő közmédia egy ideje korábban nem látott hévvel akarta behívni az egyik műsorába a Tisza-elnököt. A Kossuth Rádió adásának végén még hallani lehetett az egyre halkuló Magyart, amint a monológja közben lekeverik.
Szerint az exével készült interjú előre be volt készítve, és azért most került elő, mert a mérések szerint a Tisza Párt népszerűsége „pariban van” a Fideszével.
Csütörtökön leül tárgyalni Karácsony Gergellyel is.
Azt mondta, ha az exe tényleg feljelenti, a nyilvánosság előtt védi meg magát.
Szerinte volt barátnőjét Kubatov fizeti. Feljelentést tesz zsarolás bűntette miatt.
„A harminc százalék felelősséggel jár.”
Magyar volt barátnője ötven perces interjút adott az Indexnek.
„Készüljetek!”