Az is kiderült, hogy Klapka György készíti az ezüstérmeket.
A hivatal szerint a levéltár a hibás, amiért az újságíró rájött, hogy a nemi erőszakért elítélt Kiss László-ügy irataiban Kiss Lászlóról van szó. Kenyeres István szerint a büntetés veszélyes precedenst teremthet, ami a legtöbb kutatásra nézve káros lehet.
Hámori Magdolna szerint Kiss a hetvenes évek elején rontott rá az uszoda egyik emeleti termében.
Takáts Zsuzsanna már 73 éves.
De ez most meghívásos.
120 jelenlévő közül 118 szavazott igennel.
Mert szerinte olyan Kisst a csoportos erőszak miatt támadni, mintha azokat vennénk elő, akik abortusztilalom idején vetették el a magzatukat.
Annyira béna lett a hivatalos plakát, hogy elsöpörte a nép és a szakma tiltakozása. Az új arculatot végül az a hallgató készíthette el, aki magától, iskolai feladatként látott hozzá a munkához.
A vizes vb költségvetéséből erre is jut pénz. A szervező Bp2017 Nkft. 1 Ft+áfáért bérli az irodát a Magyar Úszó Szövetség elnökétől, de jogában áll a „saját igénye szerint rendbe hoznia”, és már bele is kezdett.
„Nem tudom, hogy mit csináltam rosszul, vagy mit ne csináljak a jövőben” – mondta az olimpiai bajnok vízilabdázó.
Az úszósportban tapasztalt állapotokról könyvet írt sportoló először szólalt meg a Kiss László-botrány kirobbanása óta.
Eddig az úszó utánpótlás szövetségi kapitánya volt.
Pedig korábban azt mondta, az uszodában köztudott volt, hogy 1961-ben nemi erőszakért több év börtönre ítélték Kiss László szövetségi kapitányt. Gyárfás elnézést kér, ha valakit megsértett.
Kárpáti Györgyék szerint a sport egyik legnagyobb értéke az az összetartás, ami érvényt kap azokban az esetekben is, amikor egy-egy sportember komoly bajba kerül.
A most lemondó úszókapitány politikai áldozatnak tekinti magát. Azt állítja, hogy 1961-ben koholt vádak alapján, egy koncepciós perben ítélték el.