makó

Lázár: Ma is kísértet járja be Európát, és kis sértettek járják be Európát, akik feljelentik a saját hazájukat

Ezt mondta a volt miniszter, aki a saját városa, Hódmezővásárhely helyett inkább Makón mondott 56-os beszédet.

Herczeg Márk
POLITIKA

Több ezer szalmabála gyulladt ki Makó közelében

Napokig tarthat még az oltásuk.

Albert Ákos
katasztrófa

Kimaradt az MTI beszámolójából: Lázár János a "házon belüli" ellenségeiről is beszélt

Miután átvette mandátumát Makón arról is beszélt, hogy párton belül is sokan szorítottak bukásáért.

Botos Tamás
politika

Gyurcsány és Vona kormányának kérlelhetetlen makói ellenzékével búcsúzom

Rényi Pál Dániel
búcsúposzt

8 milliárdot ad a kormány a veszteséges makói termálfürdő fejlesztésére

Amit 2012-ben fejeztek be 4 milliárdból.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Bosszút álltak a Lázár miatt dühöngő tanáron

Vári Anikót azért nem vették fel a makói szakgimnáziumba tanárnak, mert egy Facebook-posztban nem értett egyet Lázár Jánossal. Az iskola még a jogsértést megállapító hatóságot is beperelte.

444.hu
oktatás

73 éves marihuánatermesztőt fogtak Makón

Az agg betyár terjesztette is a füvet, volt illegálisan tartott lőfegyvere és az áramot is lopta.

Király András
bűnügy

Az NB III-as Makó 402 milliós stadionjának avatóján Kubatov arról beszélt, hogy aki nem elég jó tanuló, még mindig lehet focista

Ez volt az érv a 70 százalékos tao-támogatással létrejött sportkomplexum mellett.

Herczeg Márk
futball

28 iraki volt egy román embercsempész kisteherautójában

Herczeg Márk
bűnügy

Komoly: a makói képviselők arról vitáznak, hogy milyen sportmedence legyen a leendő élményzóna mellett a már most is veszteséges fürdőben

Még jó, hogy ott volt Lázár János, és szót kért.

Botos Tamás
politika

Beszüntették a munkát a kánikula miatt a kazánosok a makói gumigyárban

Többen rosszul lettek. Azt mondják, a kazánok mellett akkora a forróság, hogy még levegőt venni is fáj.

Sarkadi Zsolt
időjárás

A 22 év után elküldött makói iskolaigazgató sejtette, hogy ez lesz a vége

Bár hivatalos tájékoztatást még nem is kapott pályázata érvénytelenítéséről, csak arra tud gondolni, hogy az oktatáspolitika bírálata miatt nem nyerhetett.

Király András
politika

22 év után küldik el a makói iskolaigazgatót, aki kritizálni merészelte az oktatáspolitikát

Rója Istvánt tisztelik a diákok és szülők, nincs is ellenjelölt, de a Fidesznek nem kell.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Egyedi Jobbik-plakát üzeni: Makó a makóiaké!

A Lázár János arcával díszített hirdetésből mindössze egyetlen darab készült.

Botos Tamás
POLITIKA

Kiakadt a román külügy Lázár Trianonról szóló beszéde miatt

A miniszter szerint a nyugati világ még máig adósa Magyarországnak a békeszerződés miatt.

Czinkóczi Sándor
politika