A gyerekeket nem csak a felügyelők zaklathatták, egymás bántalmazására is kényszeríthették őket az iszlám intézményekben.
Megnyílt a járda és a föld alatti áradat magával ragadta a nőt. Egy hét kilométeres csatornarendszerben keresik.
Közel sem a magyar olimpikonok kapják a legbusásabb jutalmakat párizsi sikereik esetén, a rengeteg pénz mellett igazán kreatív megoldások is előfordulnak.
12 ezer embert evakuáltak.
Európa legidősebb, 87 éves uralkodója magánútra ment Délkelet-Ázsiába.
Szijjártó Péter diplomáciai nagyüzeme New Yorkban zakatol.
10 halottról tudni.
Tíz év börtönre ítélhetik.
Még a Fülöp-szigeteki hajó útját is elállták.
A zenekart azután utasították ki az országból, hogy két férfi tagjuk a maláj LMBTQ törvények elleni tiltakozásul csókolózott a színpadon.
A 2014-ben eltűnt MH370-es járat miatt jött a hatósági cancel culture.
De felmerült Rudy Giuliani és Steve Bannon, illetve egy rakás más politikus és celeb neve is.
A járvány kitörése után a magyar kormány is bizniszelt Malajziában, 180 milliárd forint értékben vásároltak onnan lélegeztetőgépeket.
Najib Razakot 2020-ban ítélték el, eddig szabadlábon védekezhetett.
Mivel lakosságának nagy része oltott, Malajzia feloldotta a vállalkozásokat érintő korlátozásokat, a járvány előtti élet helyreállítása és gazdaság felélesztése érdekében.