A helyzeten nincs szégyellnivaló, „99 százalékban igazunk van”.
De hát nyilván nem is aktuális most az alapítványok ügye.
Szőnyeget.
Matolcsy embere szerint nem kellene azon a "néhány milliárdon" problémázni, amit Matolcsy saját unokatestvérének zsebébe folyatott, és az is jó, hogy Mészáros Lőrinc újítja fel az ingatlanokat, mert így itthon marad a pénz. Elképesztő interjú.
Közszolgálati cinizmus szupermax.
György Bence március óta az Origo főszerkesztője, és a New Wave tartalomért felelős igazgatója. Azt mondta, ő nem kompetens abban, milyen pénzek állnak a Matolcsy unokatestvéréhez kötött kiadó mögött .
Új mélypont a kormányzati kommunikációban. Amikor Kálmán Olga azt mondta, hogy megpróbálták eltitkolni az MNB alapítványainak közpénzszórását, a kormányszóvivő így kérdezett vissza: „De sikerült?”
Amúgy is, a kormánynak nem sok köze van az egészhez. Akit érdekelnek a részletek, a bíróságoknál érdeklődjön.
A sajtó elől bujkáló MNB elnöke új műfajt teremtett.
A kormányközeli tanácsadók arra számítanak, hogy hamar lecsendesedik az MNB-botrány.
Nem elég, hogy alkalmatlan időpontban és alkalmatlan helyen akartak kérdezni, még kényelmetlen helyzetbe is akarták hozni a képviselőket. Hát, tényleg elég kényelmetlen lehet most MNB-s kérdésekre válaszolni.
Három kikötést tett, amikor másfél éve a Pallas alapítványok pénzszórásáról magyarázkodott. Mindhármat megszegték.
Most a könyvvizsgálóval volt valami gond.