A Nyelvtudományi Intézet, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, az Alapvető Jogok Biztosa és Lovász László MTA-elnök egybehangzó ítélete: márpedig ez a gyerek nem lesz Medivh, és kész.
Torsten N. Wieselnek elege lett.
Lovász László nagyon reméli, sosem lesz annyira súlyos a helyzet, hogy testületileg is meg kelljen szólalniuk.
Közel harmincan írták alá a kutatást és vitát követelő levelet.
A politikailag jelentős ügyek különbíróságok elé kerülnek, így máshol fenntartható a függetlenség látszata.
A miniszterelnök most kiállít az innováció mellett, és jelezte, a tudósok és a politikusok össze vannak láncolva, ezért az a jó, ha egy irányba haladnak.
A köznevelés, oktatás helyzete jelentősen romlott, és ez objektíven mérhető - mondja a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Évtizedek óta nem volt ekkora áttörés a fizikában és a csillagászatban, Einstein elméletét száz év után sikerült igazolni. A kutatásban részt vevő magyar csapat vezetőjével, Frei Zsolttal beszélgettünk.
A Széchenyi-díjas vegyészmérnök és feltaláló 88 évet élt.
A MTA kutatói kiszámolták, hogy 2003 és 2011 között hány orvos ment külföldre. Nagyon ijesztő a kép. És béremeléssel sem lehet kezelni a helyzetet.
Mi a legjobb, ami történhet? Olyan neve lesz a gyereknek, mint senki másnak. Mi a legrosszabb, ami történhet? Kovács Eminem.
A homeopátiás készítményeknél a hatásosságot nem kell bizonyítani – mondta Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója.
Ugyanolyan hatékonysági eljárásokat és bizonyosságokat szeretnének az engedélyeztetéshez.
Lovász László MTA-elnök előadását online is lehet követni.