Mert „a Kremltől naponta hallható kijelentések alapján nem tudjuk azt a következtetést levonni, hogy Oroszország egy cseppet is visszatántorodott volna attól, amit Putyin a háború céljának hirdetett, nevezetesen Ukrajna megsemmisítésétől”.
Az olcsó repülőutak ellen tiltakoztak.
Nem ez az első alkalom, hogy az egykori ukrán politikus sírját megrongálják.
A 200 éves múltra visszatekintő rendezvény életében eddig csak a háborús idők okoztak hosszabb szüneteket.
Az egyik ember súlyosan.
Ő az, aki megdobott egy rendőrt a stadionban és akinek a szabadon engedését Szijjártó külügyminiszter videóban jelentette be múlt pénteken.
Személyesen Szijjártó Péter jelentette be.
Hisztiméter fel: tekerve!
Az ül még mindig előzetesben, aki a vád szerint a stadionban palackkal dobott meg egy rendőrt.
Pedig a Puskás Arénában két Eb-meccsen is előfordult, hogy szurkolók rohantak be a pályára.
A stadionban lévő szurkolók esetleges kirekesztő viselkedése miatt.
A bajor rendőrség szerint viszont köztörvényes bűncselekményeket követtek el a drukkerek.
Mitől kellett volna félnie bárkinek Orbán Viktoron kívül? Ő viszont nem mert elmenni Münchenbe, így lemaradt a meccsről, amire évtizedek óta készült.
Náculás, pirózás és rendőrök hajigálása is szerepelt a vádpontok között.
A külügyminiszter azt mondta, hogy a bajor hatóságok nem engedték oda a magyar konzulokat a stadionhoz.