Több mint 1,3 millióan mondják magukat melegnek, leszbikusnak vagy biszexuálisnak. A skót és észak-ír adatok még nem jelentek meg.
Diákkorában viszont úgy füvezett, hogy közben rendőrök vigyáztak rá.
A kisebbik herceg a kutyaetetőre esett, ami szemmel látható hátsérülést okozott neki.
Ő az első brit király, aki karácsonykor televíziós beszédet mondott, a hagyományt ugyanis az anyja kezdte 1957-ben. Rádiós beszédet pedig V. György mondott először, 90 évvel ezelőtt.
Bánják már, hogy megjelenhetett az írás, "őszintén sajnálják".
A szokásosnál hosszabb várakozási időre, késésekre, fennakadásokra figyelmeztették a Nagy-Britanniába készülőket.
Katonákkal és más közszolgákkal igyekeznek pótolni a sztrájkolókat, de a határőrség vezetője szerint így sem kizárt, hogy be kell majd zárni pár repülőteret.
Massimo Caputo azt reméli, hogy új technológiájának hála a jövőben kevesebb műtéttel is gyógyíthatók lesznek a született szívrendellenességgel élő gyerekek.
A brit tévés alpári, nőgyülőlő kirohanásától még a saját lánya is elhatárolódott.
A hatszoros Grand Slam-tornagyőztes német teniszezőt áprilisban ítélte egy londoni bíróság két és fél év szabadságvesztésre, mert megsértette a csődeljárási törvényt.
Abu Agila Mohammad Maszud Kheir Al-Marimit az Egyesült Államokban kapták el.
2030-ban indulhat meg a gyártása a gépnek, amit az F-35-ösök és az Eurofighterek riválisának szánnak.
Shamima Begum 2015-ben szökött Szíriába. Négy évet élt az Iszlám Államban, annak veszte óta pedig egy fogolytáborban. Nagy-Britannia nem tudja eldönteni, hogy mit kezdjen vele.
Ez lehetett az első sikeres kísérlet e téren a világon.
Pánikolnak a Brexitpárti képviselők, mert egy cikk szerint a kormány olyan kereskedelmi megállapodást kötne az EU-val, mint Svájc, amelynek viszont ezért engedélyeznie kell a bevándorlást. Pedig amúgy a brit gazdaságnak sok bevándorlóra lenne szüksége.