Az Országos Kórházi Főigazgatóság viszont azt írta, nincs fizetésképtelen, állami fenntartású kórház, az intézmények gazdasági működése stabil.
Egyszerre harminc helyen csaptak le a kommandósok.
A tervek szerint oda költöznék a NAV-ot és Központi Ellátási Főigazgatóságot is
A DK-s Vadai Ágnes kérdezett rá a a „háborúpártiak”-plakátok ügyére Polt Péternél.
Magániskola volt, az OKJ-s felnőttképzések idején virágzott, a működési engedélyét évekkel ezelőtt visszavonták.
A NAV pénzügyőrei a budapesti Ganz telepen végeztek ellenőrzést, amikor belefutottak egy illatokat árasztó konténerbe.
Alaptalannak tartja a gyanúsítást, nem tett vallomást.
Több mint harminc fokban rothadó, orrfacsaró bűzt árasztó teherautót állítottak meg Békésben.
A NAV és a cégbíróság elkaszálta a nagy terveket.
A felújításra adott 2,4 milliárd forintból közel 62 milliót a polgármester szétosztott önkormányzati alkalmazottak között. Nem kellett volna.
„Lehet, hogy dollárt kerestek, nem tudom”, mondta a párt sajtófőnöke.
Az alkohol értéke 150 millió forint.
A NAV két éve nyomoz az ellenzékies kisegyházzal szemben gazdasági bűncselekmények miatt, Ónodi István lelkészt a békéscsabai otthonából vitték el.
A számlakibocsátó cégek élére nehéz anyagi körülmények között élő embereket neveztek ki strómannak.
És a 640-es dízel is csak 606 forintba kerül literenként.