nemzeti választási iroda

Délután háromkor 30,66 százalék volt a részvétel

Ebből a végén még le kell vonni az érvénytelen szavazatokat is.

Király András
POLITIKA

Megtiltották a vasárnapra meghirdetett felcsúti közös videózást

A Választási Iroda szerint kampányesemény lett volna, márpedig vasárnap arról nem lehet szó.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A Fidesz, az MSZP, a Jobbik és a kormány kérte ki a választási névjegyzéket

Ezért egyenként 1 millió 110 ezer forintot fizettek.

Botos Tamás
POLITIKA

A DK feljelentést tesz mert minisztériumi és önkormányzati hivatalnokok a kvótareferendumon való részvétel és a nem szavazat mellett győzködik a választókat

Felmerül a választási csalás gyanúja.

Botos Tamás
politika

A lustább fideszesek is megirigyelnék azt a tempót, amivel a szerbiai magyaroknak tolják a kvótakampányt

Pedig az EU-n kívülről még nehezebb elmagyarázni, miért jobb az, ha senkit sem engednek be az EU-ba.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A határon túli választók negyede már szavazott

Annak ellenére, hogy már Magyarországon sem teljesen világos, mi fog történni a népszavazás után, a környező országokban élő magyarok is aktívak a kérdésben.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Honosítottak egy sajószentpéteri férfit, pedig nem is kérte

Meg is kérdezte a főkonzulátust, hogy szerezték meg az emailcímét, mire azt felelték: ő adta meg a kérelmező adatlapon.

Herczeg Márk
politika

Figyelnie kell annak, aki érvénytelenül akar szavazni az októberi népszavazáson

Kézikönyv készült a szavazatszámláló bizottságoknak, hogy milyen voksokat lehet érvényesnek, és milyeneket érvénytelennek tekinteni.

erdelyip
POLITIKA

"Azt kéne hinnünk, hogy a kopaszok nem a Fidesznek dolgoztak?"

Brékó! Jó ötlet a szocialistáktól: a Választási Iroda előtti hirdetőoszlopon üzennek.

Botos Tamás
POLITIKA

A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy elengedi a kopaszügyet

Szerintük nem para, hogy a rendőrség megszüntette a nyomozást, ez így van rendjén.

Sarkadi Zsolt
képmutatás a köbön

Nyakó panaszt tesz, mert a rendőrség futni hagyta a választási irodánál akciózó kopaszokat

Szerinte mégis felelősségre kéne vonni a népszavazást elcsalni próbáló verőembereket.

erdelyip
POLITIKA

Ez tényleg egy puhapöcs generáció, ha néhány választási csaló minden hivatalt és hatóságot kijátszva, büntetlenül köphette szemen a jogállamot

Egy rejtélyes politikusfeleség, a segédje, néhány erőember, alkalmatlan vagy rossz szándékú hivatalok és bizottságok, illetve a rendőrség együtt intézte el, hogy minden úgy érjen véget, hogy a felelősök közül senkinek ne görbüljön egy haja szála sem.

Herczeg Márk
bűnügy

Bűncselekmény hiányában a rendőrség megszüntette a nyomozást a választási iroda kopaszai ellen

Mivel Nyakó István végül odaférthetett a blokkolóórához, a rendőrség szerint nem történt akadályoztatás. Azzal, hogy csak Erdősiné után engedték oda a politikust, nem foglalkoztak.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Találták még érvényes aláírást a földárverésről szóló népszavazás ívein, de nem eleget

Botos Tamás
POLITIKA

Volt, aki tizenkétszer írta alá az MSZP földárverésekről szóló népszavazási kezdeményezését

A Nemzeti Választási Iroda befejezte az ívek első körös ellenőrzését: húszezer szignó hiányzik a szükségeshez.

Botos Tamás
POLITIKA