népszava

„Jól teszi, hogy b*ssza a kislányokat az igazgató” - mondta a tanár a komáromi technikumban, ahol szexuális visszaélés miatt nyomoz a rendőrség

A szülők több hónapja tettek bejelentést, de egy képviselő posztja kellett hozzá, hogy vizsgálat induljon.

Kolozsi Ádám
belföld

Egyre több ügyet vizsgál, de még mindig csak bokréta a kalapon az Integritás Hatóság

A NER nem piszkálja őket, de szűk jogkörük miatt nincs is miért.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Meghalt Kereszty András

Vicces, laza, okos ember volt, pompásan sztorizott és egyáltalán nem volt betojva a néha fegyverrel mászkáló Fenyőtől. Meghalt az ismert újságíró, író, a Népszava volt főszerkesztője, a Népszabadság tudósítója és felelős szerkesztője.

Szily László
GYÁSZ

Nettó 11 ezerért csak kevesen akarnak Pedagógus I.-ből Pedagógus II.-vé válni

A szakszervezetek szerint az sem hozta meg a kedvet, hogy menet közben változtattak a szabályokon.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Kocsis Máté forradalmi hazasunnyogása

Többeket kaptak már nyílt hazugságon a Nemzeti Együttműködés 13 éve alatt, de ennyire nyamvadt lebukást, mint amit a frakcióvezető mutatott be múlt héten, eddig keveset láttunk.

Rényi Pál Dániel
vélemény

Böjte faképnél hagyta a Népszava pedofíliáról kérdező újságíróját

„Ennyi erővel akár a kommunizmus bűneit is rám kenhetik, mert apámat ők ütötték agyon” - mondta.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

MCC Feszt: A politikusok azért nem vitáznak, mert kényelmesebb a saját véleménybuborékuknak beszélni

A médiahelyzetről igyekezett vitatkozni a Mandiner, a Hirado.hu, a Népszava és az ATV munkatársaiból álló négyes az MCC fesztiválon. Volt szó buborékokról, baloldali médiatúlsúlyról és a szakmát fenyegető mesterséges intelligenciáról.

Bódog Bálint
belföld

Rohamtempóban apad a pedagógusok száma Magyarországon

1884-en kezdték el idén a pályát, miközben a nyugdíjba vonulók száma ennek több mint kétszerese lehet.

Rényi Pál Dániel
oktatás

A lökdösődő rendező filmje, a Blokád kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Mozgókép Fesztiválon

A mi magyar Oscarunk.

Fődi Kitti
FILM

Népszava: februártól tesztelné a tanárok új teljesítményértékelési rendszerét a Belügyminisztérium

A rosszul teljesítő pedagógusokat pénzlevonással büntetnék.

Botos Tamás
oktatás

Az év végén 55 milliárdos adósságot kompenzált a kormányzat, most mégis tízmilliárdos tartozása van a kórházaknak

A Népszava ismertette az Orvostechnikai Szövetség gyors felmérését.

Kaufmann Balázs
Egészségügy

Magyar lapoknak ment neki az orosz külügyminisztérium

Az orosz külügy szerint a Népszava és a HVG diszkreditálni akarja a "különleges katonai műveletet". De nem igazán tagadnak semmit, amit a magyar lapok leírtak.

Csurgó Dénes
Média

Kétharmada a magyaroknak nem megy idén nyaralni a Publicus felmérése szerint

A nyaralni indulók közel fele 50 és 150 ezer forint közötti összeget fordít a vakációzásra.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Népszava: A tőzsdei árnál is drágábban kaptuk a gázt az oroszoktól

Ez nem éppen az, amit a kormány korábban hangoztatott.

Vég Márton
gazdaság

A Publicus felmérésében az emberek 22 százaléka mondta, hogy a Fidesz állhat Gattyán György politikai ambíciói mögött

Közben az Indexen „Engem nem tudnak mivel zsarolni vagy lefizetni” címmel hoztak le vele egy nagyinterjút.

Boros Juli
POLITIKA