Az indulásunk óta eltelt, kicsivel több mint 13 évben 11146 olyan cikket és videót publikáltunk, amiben szó volt Orbán Viktorról. Kiválogattuk azokat, amiket a leginkább ajánlunk a leköszönő miniszterelnök búcsúztatásához.
Végigkövettük a NER utáni első országgyűlés megalakulását.
A Tanítanék Mozgalom alapítója és arca hiányol egy fontos gesztust, a köszönetet azoknak a szervezeteknek és civileknek, akik „sok év munkájával és küzdelmével ásták alá a Fidesz aljas rendszerét”.
Kormányhatározatot tettek közzé, mi a teendő akkor, ha az FTC kérné az „állam irányába fennálló kötelezettségeinek” átütemezését.
Volt olyan év, amikor a kommunikációs piac teljes nyereségének több mint fele folyt be a kékplakátok érzékeny gyártójához.
Öntötte ránk a propagandát, kikerülni sem lehetett.
Jelasity Radován szerint „itt az idő, hogy újra szakmázzunk, ne politizáljunk, lehet újra nem egyetérteni és ennek a nem egyetértésnek nem lesz retorziója”.
Annak alapján kiderülne, hogyan szivattyúzhatott ki súlyos tízmilliárdokat az állami megrendelésekből Rogán Antal kegyeltje, és az is, hogy merre folytak tovább ezek a pénzek. Utána jöhetne a NER által leuralt többi piac.
Nem mintha eddig értelmezhető tartalommal vagy olvasottsággal rendelkezett volna az oldal.
Az orbáni futballvilág legpénzégetőbb csapata a Diósgyőr, pedig az elsőségért nagy a verseny a klubok között. Erről a közegről, különösen a cigányokat hol szidó, hol velük azonosuló szurkolókról írt könyvet Tompos Ádám.
Egy nappal az új kormány alakulására szervezett ünnepség előtt, ami Magyar szerint kifejezetten káros és udvariatlan dolog
A NER színházi főembere bővebben nem kommentálta a történteket.
Az ELTE kutatói adattudományi módszerekkel mutatták meg, hogyan torzította az Orbán-rendszer a nyilvánosság szerkezetét. 2022 után a független sajtó képes volt kipukkasztani a hazugságbuborékot. Hogyan lehetne elhárítani egy következő autokratikus kísérletet?
Magyar Péter tudomása szerint NER-es oligarchák mentik a vagyonukat külföldre, és több stróman számláját zárolták. A rendőrség hűtlen kezelés gyanújával vizsgálódik, a Transparency szerint pénzmosás oldalról könnyebb lenne megfogni az illegálisan szerzett pénzeket. Hatalmasak a várakozások, de ez nem lesz könnyű menet.
Ha felvennék a vagyonvisszaszerzési hivatalba a volt nyomozót, sok aktát újranyitna, de szerinte ez nem történhet meg, amíg eljárás van vele szemben.