„Fiam, nem fogsz börtönbe menni!” – kiabálta Szabó Bence apja a telefonba a választás éjszakáján

POLITIKA

Újabb hosszú interjút adott a Telexnek Szabó Bence, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt századosa, a választások előtt hetekig hősként emlegetett nyomozó.

Felidézte a választások napját, amikor Orbán Viktor külön megfenyegette, és emiatt még kevésbé érezte azt, hogy tisztességes eljárásra számíthat a büntetőügyében, ha marad az eddigi kormány. Amikor kijöttek az első, pár százalékos feldolgozottságú adatok, akkor még finoman szólva is aggódott, de aztán a magasabb feldolgozottságnál már megkönnyebbült. A szintén rendőr apja, aki nem túl érzelmes alkat, a Batthyány téri ünneplő tömeget túlordítva mondta bele a telefonba, hogy

„Fiam, nem fogsz börtönbe menni!”

Szabó a rendszer bukása után valóban nem számít erre, de arra fel van készülve, sőt kifejezetten elvárja, hogy folytassák le az ügyében a nyomozást.

Fotó: YouTube/Telex

A történetét mindenki ismeri, aki magyar nyelven olvasott újságot az elmúlt hetekben. A Direkt36 március végén megjelent cikkéből kiderült, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nyomására, kamu pedofilvád miatt kellett nyomozniuk a Tisza Párthoz kötődő két informatikus ellen. Miután a lap fő forrását, Szabót bevitték az ügyészségre, kijött a februárban rögzített videóinterjú is, amin névvel és arccal vállalva hosszan beszélt a nyomozás részleteiről, és arról, hogyan sejtették meg, hogy itt titkosszolgálati akció lehet a háttérben. Ezt a videót mostanra majdnem 3 milliószor indították el.

A Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztályának kiemelt nyomozóját ezt követően azonnal elküldték a rendőrségtől, és meggyanúsította a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés miatt. A hírre megdöbbentő mennyiségben érkeztek támogatások, a 260 millió nagy részét szét is osztja Szabó. Aztán felállt a Rendszerbontó Nagykoncert színpadára, és Pálinkás Szilveszter százados mellett úgy ünnepelték, mint egy rocksztárt.

Szabó most beszélt arról, hogy Pálinkás századossal azóta napi szinten tartják a kapcsolatot, barátok lettek, és amúgy a rendszerbontó koncert pont a 34. születésnapjára esett.

A tiszás kétharmad óta már másféle hírek szólnak róla. Szabó panaszt nyújtott be az elbocsátása ellen, illetve nyomozás indult a nyilatkozatában elmondottak miatt. Közben a volt rendőr nem tartja elképzelhetetlennek, hogy valamilyen szankcióban ő maga is részesüljön azért, mert kiadott információkat a sajtónak. A folyamatban lévő büntetőügye pedig szerinte megakadályozza, hogy visszatérjen az állományba, amelyre amúgy erősen vágyik, és amire Magyar Péter is többször biztatta.

„Ha egyszer tényleg felvennének a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalba, nagyon sok régi NAV-os aktát elővennék újra. Ha az ügyszámokra nem is emlékszem, a témákra igen”

– mondta a korábban a NAV-nak is dolgozó Szabó. A kérdésre, hogy ezek között lehetnek-e NER-es szereplők ügyei, azt a választ adta, hogy a szálak talán elvezethetnek oda.

Több személyes dologra is kitértek az interjúban. Például arra, mennyire meg volt zuhanva, amikor kijött az ügy, és mennyire ki volt hegyezve arra, hogy megfigyelhetik. Bevizsgáltatta a telefonját, nézegette, hogy parkol-e gyanús jármű a háza előtt, még a lakáson belüli ajtókat is kulcsra zárta, és hajszálat is tett a bejárati ajtóba, hogy lássa, járt-e valaki a lakásában, amíg nem volt otthon. Arra a kérdésre inkább nem válaszolt, hogy a helyén találta-e a hajszálat, amikor hazaért, mert nem tudná bizonyítani az állítását.

Kapcsolódó cikkek

„A sötétség nem attól tűnik el, hogy várunk, hanem attól, hogy valaki elkezd világítani” – Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter is beszédet mondott a rendszerbontó nagykoncerten

A közönség hősök, hősök skandálással fogadta őket.

Haász János
belföld

Ügyvédje szerint nincs jó állapotban Szabó Bence volt rendőrszázados

Az ügyvéd nem számított rá, hogy ilyen gyorsan meggyanúsítják védencét.

Fődi Kitti
belföld

Panaszt nyújtott be az elbocsátása ellen Szabó Bence

Szabó szerint szabályellenesen rúgták ki, miután beismerte, ő volt a forrása a Tisza elleni akcióról szóló Direkt36 cikknek.

Windisch Judit
POLITIKA

Az ukrán pénzszállítók és Szabó Bence ügyében sincs olyan dokumentum, ami a kormánypárt állításait igazolná – Laczó Adrienn a 444-nek

Merőben szokatlan hatósági lépések, példátlan jogtiprás: a kormánypártnak semmilyen eszköz nem túl drága, ami a hatalomban maradását szolgálhatja, mondja az ügyvéd amikor két ügyének tanulságairól kérdeztük.

Keller-Alánt Ákos
belföld

Jótékony célra fordítja Szabó Bence rendőr százados a neki átutalt támogatások nagy részét

5 millió forintot kértek, szombat estig 260 millió érkezett. Vasárnap éjfélkor le is állítják a gyűjtést.

Takács Lili
belföld

Direkt36: Az Alkotmányvédelmi Hivatal nyomására, fals indokkal tartottak házkutatást a Tisza informatikusainál

Egy „Henry” néven futó rejtélyes alak korábban be akarta szervezni őket, hogy árulják el a pártot. „Henry” még a későbbi adatszivárgást is megjósolta nekik. A tiszások le akarták buktatni, ám ekkor jöttek a rendőrök.

Kaufmann Balázs
bűnügy

„Hogy lehet az, hogy egy magyar titkosszolgálat egy pártot be akar dönteni?” – kérdezi a Nemzeti Nyomozó Iroda századosa

Szabó Bence névvel és arccal állt bele, hogy a Tisza ellen titkosszolgálati akció zajlott. A Direkt36 erről szóló cikkének megjelenése után házkutatást tartottak a nyomozónál.

Urfi Péter
POLITIKA

Hivatali visszaélés gyanúja miatt indult nyomozás Szabó Bence százados nyilatkozata nyomán

A Transparency International Magyarország március végén tett feljelentést.

Fődi Kitti
bűnügy