Fürdőruhás nők és orvosok bűnügyei körül pörögtek a nőkkel kapcsolatos hírek 2016-ban.
A feladatuk a női utasok motozása volt, de többször kaptak halálos fenyegetéseket.
Az 76 fős csapat célja, hogy felhívják a figyelmet a tudományos élet férfidominanciájára.
Ideje annak, hogy végre a ne a férfit keresse a média a női sportolók mögött, hanem az ő saját teljesítményüket ismerje el.
Meg fogsz lepődni.
Eddig a gyalogságból és a páncélos erőktől el voltak tiltva.
Egy fontos kép 2016-ból.
Csak az indíthat nok-ot, aki megnyeri a Carion vezetőinek jóindulatát. Rogánék egy konkrét cégcsoportot betonoztak be a masszív állami támogatással működő programba.
És még a nőket is alacsonyabb rendűnek tartotta a férfiaknál.
A Latin-Amerikából importált üzleti modellel nyomuló, bírságolt cégcsoportra szabott törvényen egy kicsit módosított a kormány.
Az egyik regionális vasút járatain jövő héttől ezzel növelnék a biztonságot.
A köztársasági elnök szerint a törvény tisztázatlan és ellentmondásos rendelkezéseket tartalmazott.
Érdeklődni viszont több tízezren érdeklődtek. Az OTP szerint a 10+10 millióhoz összesen legfeljebb 1500 család juthat hozzá.
Pedig egy csomó gond van a törvénnyel. Például csak két cég felelne meg a feltételeknek, amelyeknek ugyanaz az ember a tulajdonosa.