Berlinben 80 százalékos a leépítés, Brüsszelben és Londonban is nagy számban küldik el az embereket. A magyar kormány zavartalanul sorosozik tovább.
Berlinben 80 százalékos a leépítés, Brüsszelben és Londonban is nagy számban küldik el az embereket. A magyar kormány zavartalanul sorosozik tovább.
De Alex Soros még mindig kevesebbszer szerepelt kormánypropaganda-kampányban, mint az apja.
Meglepő fordulatként igazat adott egy magyar kormánytisztviselőnek is.
Kivonják pénzeiket az unióból a Nyílt Társadalmak Alapítványok, átszervezik a működést. Új korszak kezdődik azzal, hogy Alex Soros átveszi az igazgatóság vezetését.
Csak akkor hiszik majd el a hírt, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok tényleg kivonulnak.
Európában a Balkánra és az utódállamokra fókuszálnak majd, 40 százalékos leépítésre készülnek a szervezetekben globálisan.
Volt némi felzúdulás, mert 150 munkatársat el is bocsátottak, illetve mert egy év átmenet mellett több támogatást is felmondtak.
A kilencven éves üzletember szerint a legjobban azért kell izgulni, hogy Olaszország az EU-ban maradjon.
A Nyílt Társadalom Alapítványok által közölt kutatás szerint sokakat aggaszt a kivándorlás és a veszélyessé vált világ is.
A Nyílt Társadalom Alapítvány a Kádár-rendszer idején jött Budapestre, most költözésre készülnek. Csontos Csaba szóvivő szerint a magyar szervezetek támogatása akkor is fennmarad, ha az irodájuk máshol működik tovább.