nyomozás

Elítélné-e egy amerikai esküdtszék ezt a rózsadombi macskát?

Ki vagy mi harap ketté mókusokat a főváros közepén és vidéken? A 444 Poirot-ja 9 napos, mókusboncolással is járó nyomozás után összehívta a gyanúsítottakat és megnevezte a tetteseket. Az utolsó pillanatban megrázó bizonyítékok kerültek elő!

Szily László
bűnügy

Bajusz Kapitány lefejezte a mókust, de ettől még közel sem biztos, hogy macskák hagynak maguk után félberágott rágcsálókat Budán

Egészen elképesztő sztorikkal folytatódik a nyomozás a Budapesten egyre-másra feltűnő fél mókusok kinyírói után. Madarak és macskák a célkeresztben, a rókákra senki sem gyanakszik. Egyelőre!

Szily László
ÁLLAT

Hét év alatt sem találták meg a Lehel utcai bankrobbantót, lezárták a nyomozást

Több száz nyom, sőt DNS-minta ellenére sem bukkantak az elkövető nyomára.

Kiss Imola
bűnügy

Egyszerre volt vérprofi és követett el megmagyarázhatatlan hibát az Ördög Ügyvédje

Ügyesen tüntettek el minden nyomot, aztán egy helyen megadták Czeglédy Csaba egyik ismerősének telefonszámát.

Szily László
bűnügy
Videó

Kubatov elismerte, hogy jóval a megjelenésük előtt tudott a Borkai-videókról

A Fidesz pártigazgatója azt mondta a kötcsei találkozó előtt, hogy csak véletlenül utazott egy repülőn korábban az ügy egyik gyanúsítottjával.

Kaufmann Balázs, Czinkóczi Sándor
video

A hatóságok Czeglédy Csabát tartják az Ördög Ügyvédjének, a DK-s politikus büszke lenne rá, de állítja, mégsem ő az

Azzal gyanúsítanak, hogy én, vagy kérésemre egy ismeretlen töltötte fel a netre Borkai szexvideóját és a többi anyagot - mondta a 444-nek az ellenzéki ügyvéd-politikus.

Szily László
POLITIKA

Két külön ügyet csinált a rendőrség Borkai zsarolásából és az Ördög Ügyvédje elleni nyomozásból

A kettőnek ugyanis nincs köze egymáshoz.

Fődi Kitti
bűnügy

Havi 170 ezer forintot kért a főnővér, hogy az idős nő bennmaradhasson az osztályon

Egy budapesti kórház krónikus osztályán dolgozó főnővér havonta 170 ezer forintot kért azért cserébe, hogy ne rakjanak ki egy ápolásra szoruló idős asszonyt az osztályról. Az információnk alapján már rendőrségi nyomozás is indult a főnővér ellen.

Fődi Kitti
Egészségügy

Vizsgálat indult Britney Spears ellen, mert állítólag rácsapott az egyik alkalmazottjára

Az énekesnő ügyvédje szerint nem történt ilyen, egy felfújt vitáról van szó.

Kiss Imola
bulvár

Több száz férfi ügyében indított nyomozást a pakisztáni rendőrség, mert szexuálisan zaklattak egy parkban tiktokozó nőt

A Lahoréban történt esetről videó készült, ez alapján 300-400 elkövető dobálta, tépte, fogdosta a nőt.

Kiss Imola
nők elleni erőszak

Magyarországon akciózott az Európai Ügyészség, amihez Magyarország nem csatlakozott

Ha egy másik országban indult nyomozásnak van magyar szála, a magyar hatóságok kötelesek együttműködni az Európai Ügyészséggel.

Herczeg Márk
bűnügy

Ujjlenyomatot vett a rendőrség egy átragasztott kormányzati plakátról Pécsen

Nyomozás indult a mindenre elszánt gazemberek ellen, akik megbecstelenítették a tájékoztató plakátot.

Herczeg Márk
bűnügy

Letartóztatások a Pest Megyei Kormányhivatalban

A gyanú szerint egy vezető beosztású munkatárs „előnyért megszegte hivatali kötelességét”.

Szurovecz Illés
bűnügy

Gondatlan emberölés miatt vádemelést javasol a rendőrség L.L. Junior kisfiának anyjával szemben

Lezárult a nyomozás.

Fődi Kitti
bűnügy

A rendőrség kihallgatta a szigetszentmiklósi olajszennyezés feltételezett elkövetőjét, egy tököli férfit

Óriási károkat okozott azzal, hogy hat köbméter olajat engedett a vízgyűjtőbe, és évekig tart, mire regenerálódik a természet.

Kiss Imola
bűnügy