„Azt gondolom mondanom sem kell, hogy ezek a lakások nem azért vannak, hogy jól kereső embereknek vagy Pokornihoz közel álló sofőröknek adja az önkormányzat, hanem a kerületi rászorulóknak, akik közül egyébként rengetegen várnak most is lakásra, csak nem tudunk nekik adni, mert nincsen használható üres.”
A 4,6 milliárdos költségvetésű Körmendnek csak 23 milliós bevétele lett belőle.
De csak harmadannyit kell fizetniük, mint amennyit akkor kellene, ha bármi igaz lenne az Indexen bemutatott, kamu „tanulmánygyűjteményből”.
A szavazást kétórás vita előzte meg.
Ez az a település, ahol az előző polgármester az önkormányzat költségén vitte el a haverjait egy Fradi meccsre.
Fekete Dávid, a győri önkormányzat Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője kapta a posztot.
A nő levélben fordult a városi önkormányzathoz, amelyben azt írta: az ott sétáló emberek kinevették, amikor lefröcskölte a szökőkút, sőt, úgy látta, egy befutó hajó utasai is gúnyosan mosolyogtak rajta a fedélzetről.
Így csökkentenék az önkormányzat költségeit.
Pintér Bence, Győr polgármestere tette közzé a nyilvános adatot, amit még 2010-ben kötött az előző városvezetés.
Szerintük a korrupciós ügyekről szóló hírek jelentősen megrendítették a közélet tisztaságába vetett bizalmat.
Óbuda DK-s polgármestere pénteken azt mondta: szabadulása után egyből a polgármesteri hivatalba ment.