Az európai katonai segítség viszont 67 százalékkal nőtt, így a támogatás szintje viszonylag kiegyensúlyozott maradt.
„Az oroszoknak van egy megfogalmazásuk, nekünk egy másik, az amerikaiaknak egy harmadik” – mondta az ukrán elnök a tűzszünet ellenőrzéséről a Bloombergnek.
Az amerikai kormány helyez nyomást Ukrajnára, hogy május 15-ig megtartsa a szavazásokat, máskülönben a biztonsági garanciát elvesztését kockáztatja.
Az ukránok szerint két egyéves kisfiú, egy kétéves kislány és egy 34 éves férfi vesztette életét, egy orosz drón pont a házukba csapódott be.
Ezért a bővítésért felelős uniós biztos szerint sürgősen több légvédelmi rendszert és rakétát kell Ukrajnába szállítani.
Európai követeléslistáról fognak vitatkozni, miközben Macron már inkább közvetlenül tárgyalna Putyinnal.
Alekszandr Grusko elismerte, hogy figyelembe kell venni Ukrajna érdekeit is, de a legfontosabb Oroszország biztonsági érdekeinek érvényesítése.
Vladiszlav Heraszkevics állítja, a NOB az olimpiai szabályokra hivatkozik, amik tiltják a politikai megnyilvánulásokat.
A törvény javítaná a külföldi önkéntesek jogi helyzetét, akik szerződéses alapon szolgálnak az ukrán fegyveres erőkben.
Oroszország újra válogatás nélkül lő civil és katonai épületeket egyaránt. A donyecki frontvárosban, Kramatorszkban dolgozó tűzoltókat az esetek kétharmadában orosz támadások után riasztják. Volt olyan tűzoltó, aki saját maga ásta ki nagyszülei holttestét a romok alól. Arról meséltek, hogyan lehet lelkileg elviselni ezt a szolgálatot.
Gyakran akcióznak azonosító jelvény nélkül.
Németországban pedig hamarosan megkezdődik az ukrán drónok gyártása.
Az Abu-Dzabiban folytatott háromoldalú tárgyalások érdemi eredmény nélkül értek véget.
A nyugati hírszerzők nem tartják valószínűnek, hogy az ukránok állnak a merényletkísérlet mögött.
Ukrajna Lengyelországtól kért segítséget a stabilizáláshoz.