A hírszerzési vezetők szerint Moszkva az amerikai egyeztetéseket arra használja, hogy a szankciók enyhítését és üzleti megállapodásokat érjen el.
Moszkva az ukrajnai invázió és a 2014-es doppingbotrány miatt bevezetett szankciók eltörlését sürgeti, ám a kérdés továbbra is megosztja a nemzetközi közösséget.
A családját csak napokkal később értesítették a haláláról.
Jellemzően olyan exkatonákat, rendőröket és civileket környékeztek meg a toborzók, akik kétségbeesetten kerestek külföldi munkalehetőségeket.
Miközben az Egyesült Államok akár napokon belül csapást mérhet iráni célpontokra.
Van, aki szerint az orosz gazdaság elkezdte felemészteni önmagát. Mások szerint hadigazdálkodva a nehézségek ellenére is vígan elketyeg. Gyors összeomlásra azonban senki sem számít.
Heorhij Tihij furcsállja, hogy Magyarország egyszer sem nyilatkozott arról, hogy Oroszország lőtte le a vezetéket.
Miközben az amerikai fél optimistán nyilatkozott a tárgyalásokról, az orosz és az ukrán fél egyaránt nehéznek nevezte azokat.
Ukrán SIM-kártyák segítségével juttatják el az oroszok a drónjaikat az erős, stabil mobil lefedettségű területek fölé.
A döntés az ukrán sportolókat nem érinti, de hivatalos ukrán delegáció nem lesz jelen sem a megnyitón, sem más eseményeken.
Ukrajna és Oroszország delegációi szerdán Genfben ismét a tárgyalóasztalhoz ülnek. Túlzott elvárások egyik oldalon sincsenek.
Néhány nap alatt majdnem akkora területet foglaltak vissza, mint amekkorát elfoglaltak az oroszok egy egész hónap alatt.
Órákkal a genfi béketárgyalás előtt.
Közleményük szerint ezek „abszurd inszinuációk”.
Az EU-s vezetők a teljeskörű háború kitörésének negyedik évfordulójára szeretnének előállni a huszadik szankciós csomaggal.