Macron két napon belül a második válságtanácskozást hívta össze, miután az éjszaka minden eddiginél súlyosabb zavargások törtek ki már nemcsak Franciaország több városában, de a belga fővárosban, Brüsszelben is. 40 ezer rendőrt vezényeltek ki.
Valamiért a teljes igazoltatás során fegyvert fogtak a 17 éves fiúra, majd amikor el akart hajtani, közvetlen közelről lelőtték.
Legalább 77 embert letartóztattak a fővárosban. Erőszakos tüntetések voltak több más francia nagyvárosban is.
A zavargások miatt kilenc embert letartóztattak.
Párizs ötödik kerületében több épület is kigyulladt.
Korrupció gyanúja miatt.
Ez volt Franciaországban az első, halálos áldozattal járó támadás zsidók ellen a második világháború óta.
Azonnal tüntetésekkel reagáltak Párizsban.
A francia tüntetők vörös fáklyákkal és füstbombákkal árasztották el a világ egyik legnagyobb vagyonkezelőjének épületét.
A rollerek a legnagyobb ellenségeik. Félnek tőlük.
Így lemaradnának az olimpiai kvalifikációról is.
A több ezer tonnányi rothadó szemét szaga helyett már a tavaszt is lehet érezni.
A polgármester betiltaná őket.
A nyugdíjkorhatár emelése miatt. Azonban ahhoz, hogy ez átmenjen, az összes szembenálló ellenzéki párt összefogására lenne szükség.
Macron lemondását követelte a dühös tömeg.