pécs

Kilőttek szeptemberben a lakásárak, bár a kormány azt mondta, az Otthon Start nem hoz majd drágulást

Az Erzsébetvárosban egy év alatt 37 százalékkal nőttek az árak.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Hatalmasat hablatyolt Gulyás Gergely, amikor megkérdeztük, hogyhogy simán lement a pécsi Pride a tiltás ellenére is

Arról is érdeklődtünk, miért hívták meg Bede Zsoltot a Digitális Polgári Körök show-jára, és hogy tettek-e feljelentést az állítólagos puccskísérlet miatt. (Nem.)

Herczeg Márk
POLITIKA

Hoppál Péter elbüszkélkedett egy nagyszabású pécsi építkezéssel, csak elfelejtett pár fontos dolgot megemlíteni

Hogyan kerülhet a város helyett az MCC-hez a Pécs egyik legszebb terén álló épület, amit ráadásul állami pénzből Mészáros Lőrincék újítanak fel?

Haszán Zoltán
POLITIKA

Pécs polgármestere is részt vesz a pécsi Pride nyitórendezvényén

Péterffy Attila az eddigi pécsi Pride-okon tudatosan nem vett részt, de azt mondja, idén április 15-én valami megváltozott.

Jelinek Anna
PRIDE

A közlekedés biztonságát veszélyeztető állatok túlszaporítása ellen tüntetnek Pécsen aznap, amikor a Pride lenne

A rendőrség gyanút fogott és betiltotta a felvonulást, rejtélyes társszervtől beszerzett minősített adat alapján, ám a Kúria szerint aggodalomra semmi ok.

Bódog Bálint
belföld

A Kúria helybenhagyta a Pécs Pride betiltását, a szervezők a felvonulást így is megtartják

A rendőrség a gyülekezési törvényt korlátozó tavaszi homofób törvénymódosításra hivatkozva tiltotta be a melegjogi rendezvényt.

Herczeg Márk
POLITIKA

A rendőrség betiltotta a pécsi Pride-ot, a szervezők azt ígérik, így is megtartják

A gyülekezési törvényre és az Alaptörvény 15. módosítására hivatkoznak. Pécs az egyetlen vidéki város, ahol megrendezik a Pride-ot, az idei lenne az ötödik.

Bábel Vilmos
belföld

Az átírt plakátból tudta meg a Pécsi Tisza Dalárda, hogy nem léphetnek fel a bányásznapi rendezvényen

Az egyik kormánypárti képviselő résen volt.

Windisch Judit
POLITIKA

Tönkrement Ráckeve egyetlen röntgenkészüléke

A betegeknek több mint negyven kilométert kell utazniuk.

Botos Tamás
Egészségügy

„Megmenti” az MCC a pécsi Nemzeti Casino lerohadt épületét, amit nem adtak el Orbánék a pécsi önkormányzatnak

Még a fideszes vezetésű önkormányzatnak sem adták el, most az MCC pécsi központja létesülhet a város egyik legpatinásabb épületében.

Inkei Bence
belföld

Hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pécsi buszosok

A kötelező, még elégséges szolgáltatást a sztrájk alatt is biztosítják a helyi buszozóknak.

Benics Márk
belföld

A kormányzati elvonások miatt Pécs is fizetésképtelen lenne, 1,5 milliárdos hitelt vettek fel

Még idén visszafizetnék, így kormányzati engedély sem kellett hozzá.

Windisch Judit
POLITIKA

Az átlagos budapesti lakásbérleti díj 270-280 ezer forint, de óriásiak a különbségek

Most keres albérletet a legtöbb egyetemista, és hát nem lesz könnyű dolguk. Vidéken jóval olcsóbb mindez, kivétel Debrecen.

Urfi Péter
ingatlan

Sínfestéssel kísérletezik a MÁV a hőség ellen

Egyelőre egy rövid szakaszon tesztelik a rendszert.

Windisch Judit
közlekedés

Pécs első vidéki városként kiállt az ellehetetlenítési törvénnyel szemben

Helyi civilek kérték a városvezetést, hogy a közgyűlés foglaljon állást az elmúlt hónapok kormányzati támadásai kapcsán.

Kaufmann Balázs
POLITIKA