Varga Judit is bukhatja a beígért fideszes EP-listevezetést a politológus szerint.
Teljesen kihátrál a kormánypárt a köztársasági elnök mögül, a Fidesz frakcióvezetője a morális alapokra kíváncsi.
A Novák Katalin kegyelme körül kitört botrány rövid úton a gránitszilárdságú Alaptörvény újabb módosítását eredményezte.
A legtöbbet az mondja el a kegyelmi botrányról, hogy mi az, amit még se Novák Katalin, se Varga Judit, se Orbán Viktor nem tett meg. Egy olyan döntés után, amit se a köztársasági elnök, se a kormány nem tolhat el magától. Egy olyan ügyben, ami a köztársasági elnök állításával szemben egyáltalán nem megosztó.
Támogatják a gyermekek védelmét szolgáló kezdeményezéseket, de szerintük Novák Katalinnak és Varga Juditnak mennie kell.
Többen tüntetésre invitálják követőiket. Dobrev Klára szerint Orbán Viktor sem vállalta a felelősségét, Donáth Anna szerint a tettek beszélnek, Dúró Dóra szerint pedig ő jobb alkotmánymódosítást javasolt
A miniszterelnök korlátozná az államfő jogkörét.
Szerinte nemcsak a pedofíliától kéne undorodnia a köztársasági elnöknek, hanem azoktól is, akik egy képmutató rendszer katonáiként viselkednek.
Most K. Endre kapcsán azt állítja, nem tehet ilyesmit.
Posztjának utolsó mondatát azóta törölte.
Magyar Péter kommentben azt írta: nem terelni kéne, hanem magyarázatot adni és elnézést kérni
Nem adott egyenes választ arra, hogy megbánta-e a kegyelmi kérvény aláírását, illetve hogy megfordult-e a fejében a lemondás.
Hamar rájöttek, hogy ezzel a hívószóval választói indulatokat lehet gerjeszteni. Pár éve is még arról beszéltek, hogy nemcsak a pedofíliát, de annak az eltussolását is szigorúan kell büntetni. Az eddigi kommunikációjuk most visszaüthet.
És a miniszteri ellenjegyzés után ezeket a döntéseket tegyék is közzé a Magyar Közlönyben.
Arra jutottak, hogy a Meta helyesen hagyta fent a videót a jelenlegi szabályzata értelmében: az csak akkor tiltja meg a félrevezető módon módosított videókat, ha azokat AI készítette, vagy ha úgy tűnik, hogy az emberek olyan szavakat mondanak ki, amiket valójában soha nem mondtak.