Tragédia lett abból, hogy a lengyel közrádió riportere beazonosította egy pedofilügy áldozatait, mert ellenzéki sunyítást gyanított.
B. Zsolt nemrég még pedagógiai asszisztensként dolgozott.
A videót azóta eltávolították.
Mit tesz egy anya, ha kiderül, hogy kiskorú lányát molesztálja az élettársa? És akkor, ha a férfi a falusi lelkész fia?
A kislány sokáig nem szólt az édesanyjának, mert a férfi megtiltotta neki.
A Film & Music Austria elítéli Florian Teichtmeistert, de ő „nem a »Fűző«, és ezt az egyént szigorúan el kell választani a rendező, Marie Kreutzer és a csapat kiemelkedő művészi teljesítményétől”.
Kíváncsiságból nem lehet keresgélni, a szülők csak célirányosan indíthatnak adatigénylést.
A Kúria helyben hagyta a másodfokú ítéletet arra hivatkozva, hogy a Magyar Nemzet újságírója csak a véleményét nyilvánította ki a Labriszról, és Magyarországon véleménynyilvánítási szabadság van.
S. Rezső Mexikóban bujkált az elévülésig, majd visszatért Magyarországra, ahol háziorvosként kezdett praktizálni.
A pap arról is beszélt, hogy már nem gyógyszerfüggő, és szerinte kiutálták a gyülekezetből.
Egy 15 éves lány részvételével. Most zárult le a nyomozás a 2021-es eset után. A nőt tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére, felbujtóként elkövetett szexuális erőszak elkövetésével vádolják.
A férfi iskolába vitte kilencéves kislányát, a hazafelé vezető úton bántalmazta és szexuális erőszakot követett el ellene.
Kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések miatt első fokon el is ítélték. De az interneten szimpátiáját és szolidaritását fejezte ki az ukrán néppel is.
Orbán péntek reggel arra utalt, hogy nagy vita van erről.
A 24 éves vádlott tudta, hogy a kislány nem 15 éves.