Elfogadhatatlannak tartják a döntést, ami az egész oltási program hitelességét befolyásolja.
Februrár közepéig visszafogják a gyártást, hogy közben tudjanak fejleszteni. A norvégokhoz emiatt 18 százalékkal kevesebb dózis érkezett.
Többek között az is segíti őket, hogy az oxfordi vakcinát jóval egyszerűbb szállítani.
A negyedik Pfizer-szállítmány mellett megjön az első adag Moderna-vakcina is.
Kedden két újabb vakcinaszállítmány érkezik az országba.
A vakcina hatékonysága olyan kutatáson alapul, aminél a két adagot 19 és 42 nap közötti intervallumban adták be, a teljes védelem a második oltás után 7 nappal következik be.
De az oltóanyag termelési kapacitásának korlátai nehézségeket okozhatnak az ellátásban.
Az amerikai gyógyszerfelügyelet nem örül a kontrollcsoport szétszedésének.
Később adnák be a második vakcinát, hogy minél többen kaphassák meg az elsőt, a gyártó szerint viszont nincs rá garancia, hogy így is megfelelő védettséget ad.
Az árakat titoktartási szerződés védi, gyorsan törölte is a posztot.
Orbán Viktor szerint rég kész van az oltási terv, mégsem hozzák nyilvánosságra. Így csak sötétben tapogatózunk.
Hamarabb, mint eddig ígérték. Németországban rögtön karácsony után kezdődhet az oltások beadása.
A gyógyszerészeti hatóság 95 százalékos hatékonyságúnak minősítette.
Éppen zajlik az oltóanyag engedélyezése.
Az Egyesült Királyságban megkezdték az oltási kampányt.