A horvát lett a csapat történetének legidősebb játékosa.
Hivatalosan is elismerték, hogy nyomozás folyik, nemi erőszak gyanújával és azt a szállodát kutatták át, ahol a focista és barátitársasági megszállt. Mindez aközben történt, hogy Mbappé hivatalosan sérült volt, válogatott társai pedig Budapesten játszottak Izrael ellen.
Megtelt az aréna szurkolókkal, lejátszottak egy videót arról, ahogy a 13 éves Mbappénak Zidane mutatja be a klub edzőközpontját.
Továbbá két évre kitiltották őket a stadionokból.
Nem nagy meglepetés.
A döntőben 2-0-ra verték a Borussia Dortmundot.
Két gól, amit anyád is belőne, ha kibírna előtte tíz év kispadozást kellemetlen klímájú nyugat-európai városokban. Egy 33 éves korában híressé lett focista valószínűtlen pályafutása.
Toni Kroos gólpassza a Bajnokok Ligája elődöntőjében igazi egy mester munkája. A kezével jelzett, aztán úgy zúzta porrá az ellenfél védelmét, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Állítólag 5 évre szól. Durván a felét keresheti annak, amit Párizsban.
Újabb spanyol botrány.
A forráshiányos Barcelona is meg akarná szerezni a francia zsenit, de a Real Madrid az első számú favorit.
Két év után távozik a Real Madridtól a 34 éves magyar kosaras.
Az idei szezonban még a Real Madrid edzője marad, de a jövő évi Copa Americán már ő vezeti a brazilokat.
A magyar válogatott kosárlabdázó szerződését nem hosszabbítja meg az Euroliga-címvédő spanyol csapat.
A Dortmund 137 millió eurót is kaphat érte.