rendőrség

"Hadd fogyjon!", mondta az orvos, és kiöntötte az oltóanyagot, majd kiállította a hamis oltási igazolványt

Persze nem ingyen, szakápoló bűntársával ezzel 60 millió forintot keresett.

Csurgó Dénes
bűnügy

Egy olasz tolvaj a haverját küldte vissza a tett helyszínére, hogy keresse meg a leszakadt ujját, de a rendőrség találta meg

Gyanús lett a biztonsági őrnek, hogy azt mondta, egy ujjat keres, rajta jegygyűrűvel.

Kiss Imola
külföld

Tucatnyi rendőrautó üldözött Budapesten egy száguldozó 16 évest

A kölyök nekiment két rendőrautónak és egy rendőrt is elsodort, a rendőrök pedig elütöttek egy nőt.

Herczeg Márk
bűnügy

Elköltözött, de a hét macskát a régi lakásában hagyta - öt elpusztult

Nagyon sajnálja az esetet, de nem tudott mit tenni.

Vég Márton
bűnügy

Vízágyút és könnygázt is bevetett a rendőrség Brüsszelben az oltási igazolvány ellen tüntető tömeggel szemben

Békésen indult, aztán a tüntetők egy része erőszakossá vált. Nagyjából 50 ezren lehettek a jelentések szerint.

Szily László
Egészségügy

50 kilométeren keresztül menekült autójával a rendőrök elől egy férfi Soltvadkertnél

Az autósüldözés közben megpróbált leszorítani az útról több, az üldözésébe bekapcsolódó rendőrautót.

Mészáros Juli
bűnügy

BRFK: bevallotta tettét a XVI. kerületi Futórózsa utcai gyilkos

A 39 éves kárpátaljai származású magyar kőműves vasárnap este szúrt meg halálosan egy férfit.

Vég Márton
bűnügy

Kutyákat toboroz a rendőrség

Videón mutatják be, hogy a leendő kollégáknak milyen vizsgálatoknak kell megfelelniük.

Herczeg Márk
rendőrség

Vizsgálja a rendőrség Toroczkai „embervadász” mezőőrségét

A TASZ szerint nincs joguk felfegyverkezve kutatni az illegális határátlépők után. Toroczkai inkább feloszlatná a TASZ-t.

Szurovecz Illés
POLITIKA

150 ezer forintos bírságot is kaphat, aki rámegy a Balaton jegére, ami egyébként életveszélyes jelenleg

A rendőrség figyelmeztet, és büntet is, ha úgy adódik.

Gazda Albert
balaton

Ellopott egy kiskutyát egy Tiszaörsön átutazó férfi

A kazánházban dugta el, de a rendőrök megtalálták.

Herczeg Márk
bűnügy

Nem kapja vissza munkáját a két Los Angeles-i rendőr, akik a betörő helyett egy ritka pokémont próbáltak elfogni

A fedélzeti kamera rögzítette, hogy hiába kért kollégájuk erősítést, ők inkább egy Snorlax nyomába eredtek.

Horváth Bence
hát élet ez?

Szél Bernadett szerint rendőrök bírságolnak Zsámbék mellett „Mészáros útján”, a rendőrség szerint ez alaptalan vádaskodás

A független képviselő szerint „7000 forintért kell engedélyt vásárolni az oligarcha cégétől”, különben „30 ezres bírságot kaphat a rendőrségtől”.

Mészáros Juli
közlekedés

Magyar rendőrt próbált gázolni az egyiptomi embercsempész az osztrák határnál, de litván szál is van az ügyben

Tanulságos nemzetközi történet lövöldözéssel.

Gazda Albert
bűn

Bocsánatot kért a megyei rendőrfőkapitány, amiért nem hagyták aláírást gyűjteni az MKKP-s aktivistákat

December 29-én történt az eset, azóta az NVB is megállapította, hogy jogszerűtlenül intézkedtek a rendőrök.

Szász Zsófi
belföld