ryanair

Az EU és a NATO vezetői szerint elfogadhatatlan, hogy Minszkben leszállíttatták a Ryanair Athénból Vilniusba tartó gépét

A gépen volt egy fehérorosz ellenzéki aktivista, akit őrizetbe vettek.

Herczeg Márk
Terrorizmus

A Ryanair gyorsan kapcsolt és az illegális orgiáról menekülő EP-képviselő sztorijával reklámozza a brüsszeli repülőjegyeit

Menekülnél Brüsszelből? - kérdezi a légitársaság.

Szily László
media

Teljesen leáll a Ryanair

Csak az áruszállító gépeik szállnak fel.

Botos Tamás
külföld

150 millió forintra büntette a Ryanairt Budapest Főváros Kormányhivatala

Tavaly szállt le egy járatuk Budapest helyett Pozsonyban, és ekkor a hivatal szerint nem tájékoztatták megfelelően az utasokat.

Horváth Bence
közlekedés

A Ryanar elnézést kért, hogy a Kanári-szigetekre tartó járata üzemanyag-feltöltési okokból 6 órán át vesztegelt Budapesten

Az utasokat nem engedték leszállni, és információt sem adtak nekik, a felháborodott utasok lecsillapítására rendőröket is hívott a személyzet.

Herczeg Márk
közlekedés

Megváltoztatják a Ryanairnek szállítandó Boeing 737 Maxok nevét

A gépek oldalán 737-8200 felirat látszik.

Sarkadi Zsolt
külföld

70 brit partiállat őrjöngte végig a Manchester-Zadar pokoljáratot

Üvöltözés, hányás, fenyegetőzés, és a végén három letartóztatás.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

A Ryanair is bekerült Európa legnagyobb légszennyezői közé

Ez az első alkalom, hogy nem csak szénerőművek szerepelnek a listán.

Czinkóczi Sándor
környezetvédelem

Hat új Ryanair-útvonal indul Budapestről

plankog
utazás

A futópályán foglalták le a francia hatóságok a Ryanair egyik gépét

Amit aztán csak 525 ezer euró ellenében adtak vissza a légitársaságnak. 149 utast kellett leszállítani a Bordeaux-ból Stanstedbe tartó járatról.

Király András
külföld

Kirúgta a Ryanair a hat alkalmazottat, akikről megjelent egy fotó, ahogy a reptér padlóján alszanak

A légitársaság szerint a fénykép megrendezett volt, a szakszervezet szerint a cég nem mond igazat.

Horváth Bence
külföld

190 pénteki járatát törölte a Ryanair a légiutaskísérők sztrájkja miatt

És ez minden hónapban így lesz, ha nem javítanak az állítólag iszonyatos munkakörülmények miatt.

Urfi Péter
gazdaság

Megbírságolta a Ryanairt és Wizz Airt a fővárosi kormányhivatal

Összesen összesen 125 millió forint büntetést kaptak.

Czinkóczi Sándor
utazás

A Ryanair és a Wizz Air is változtat a kézipoggyász-szabályzatán

Mindkét fapadosnál nehezebb lesz ingyen poggyászt felvinni magunkkal, ha nem veszünk elsőbbségi beszállást.

Horváth Bence
utazás

Három budapesti járatot töröltek a Ryanair dolgozók sztrájkja miatt

Pénteken egy berlini, egy nürnbergi és egy brüsszeli gép biztosan nem indul el.

Magyari Péter
közlekedés