samsung gyár

A kormányhivatal szerint a gödi Samsung gyár nem veszélyeztette a környezetet

Súlyos helyzetet tárt fel a gödi Samsung-gyárban történt szennyezésekkel kapcsolatban a Telex. A lap cikkére a Pest megyei kormányhivatal azzal reagált, hogy az valótlanságokat tartalmaz, ők politikai befolyástól mentesen ellenőrizték a gyárat.

Bódog Bálint
belföld

Magyar Péter szerint felmerül minden kormányzati vezető büntetőjogi felelőssége is, aki tudott a gödi Samsung-gyár emberi egészséget veszélyeztető szennyezéseiről

A Tisza elnöke szerint a gödi szennyezés és mérgezés lehet a Fidesz Bős-nagymarosi ügye, és egy ilyen ügy miatt a kormánynak mennie kell.

Mészáros Juli
belföld

Szijjártó Péter büntetőfeljelentést tesz Magyar Péter ellen

„Nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás bűntette miatt.”

Mészáros Juli
POLITIKA

Keresztes László Lóránt újra feljelentést tesz a gödi Samsung-gyár ügyében, miután a rendőrség elsőre megszüntette az eljárást

Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke továbbá kezdeményezte Szijjártó Péter és Lantos Csaba meghallgatását az ügyben.

Inkei Bence
belföld

Magyar Péter az akkumulátoripari beruházással kapcsolatos visszaélések kivizsgálását és a titkos kormánydöntések nyilvánosságra hozását ígéri

A Tisza Párt elnöke arra is ígéretet tett, hogy kormányra kerülésük esetén kivizsgálják, kinek a felelőssége, hogy akár engedély hiányában is működhettek az emberi egészséget súlyosan károsító üzemek.

Inkei Bence
belföld

Tordai Bence feljelentést tesz a rákkeltő anyagokkal mérgező gödi Samsung-gyár ügyében, a Mi Hazánk lezárta a gyártelephez vezető utat

Tordai azt írta, hogy az „évekig tartó szándékos mérgezésben” a Samsung vezetői mellett az erről tudó kormánytagok is bűnrészesek voltak.

Haász János
belföld

Mészáros ellenszurkolói, Orbán korrupt nacionalizmusa

Interjú a lengyel külügyminiszterrel, a kormány felelősséghárítása a Szőlő utca ügyében, Trump Nobel-békedíja és a Felvidékizés veszélyei a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Érvénytelenítette a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét a bíróság

De csak annyit mondott ki, hogy a kormányhivatal hibázott az engedélyezéssel kapcsolatos eljárásban.

Bódog Bálint
belföld

Több ezer volt rázott meg egy férfit a gödi Samsung-gyárban, kártérítésért perel

Életveszélyes állapotban került kórházba, több tucat bőrhelyreállító műtétet kellene végrehajtani rajta.

Haász János
belföld

Újabb rossz hír a hazai akkugyártásból: a korábbinál is rosszabbul megy a gödi Samsungnak

A másik nagy aksigyártó, az SK viszont túl van a mélyponton, de még mindig tízmilliárdos nagyságrendű a vesztesége.

Haász János
gazdaság

Százmilliós bírságot kapott a gödi akkugyár, mert súlyosan veszélyeztette a dolgozói egészségét

Nem végeztek el vizsgálatokat, ráadásul víz sem volt a zuhanyzókban, kézmosókban.

Bódog Bálint
belföld

Megszűnt a fideszes többség a megyei közgyűlésben, visszakerülhet Gödhöz a Samsung gyár

Okafogyottá vált a különleges gazdasági övezeti minősítés a polgármester szerint.

Botos Tamás
POLITIKA

Népszava: Már közel félmilliárdot kaphattak a kormányközeli alapítványok a Gödtől elvett iparűzési adóból

A kormány négy éve különleges gazdasági övezetet hozott létre az akkumulátorgyár területén. Az így befolyt összegből több mint százmilliót kapott a Tuzson Bence igazságügyi miniszterhez köthető alapítvány is.

Solti Hanna
belföld

Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakozó újrázott Göd polgármestereként

Mit sem számított az akkugyár.

Dezső Annamari
POLITIKA

Ötvenezer forint értékű ajándékot ígér egy gödi jelölt azoknak, akik elmennek a kampányrendezvényére

A gödi függetlenként induló Keczely Béla nem árulta el, milyen ajándékról van szó - részben ezzel is választási eljárási törvényt sérthet a Samsung-akkugyár városában.

Solti Hanna
POLITIKA