A felsőoktatásért felelős miniszter járta ki, hogy az állam helyett a Semmelweis Egyetem vegye át a gödöllői szakrendelőt. A javaslatot minden fél támogatta, az egyetem 400 milliót különített el a teljes projektre. Hankó Balázs azóta ezzel is kampányol.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma nagyon súlyos látleletet adott a felsőoktatásról. A diplomaszerzés lehetőségéből kiszoruló szegények és a neki nem szimpatikus egyetemeket, például az ELTE-t kivéreztető kormány is szerepel a listában.
Az SZTK-t üzemeltető Semmelweis Egyetem azt írta, a felújításnak hamarosan vége, és azért fogadják ilyen környezetben a betegeket, hogy ne kelljen Budapestre menniük ambuláns ellátásra.
Még tovább nyúltak a műtéti sorok az év elejéhez képest.
Szikora Linda új cége rögtön el is nyert egy közbeszerzést.
Az újonnan épülő egészségügyi ökoszisztémában orvosok, kutatók, programozók, egészség közgazdászok, dolgoznak együtt azért, hogy hosszabbá tegyék az életünket. Ennek aspektusait mutatjuk be a 6. Digital Health Summit közel 500 fős egészségipari konferencián.
Hangulatos fotókat közölt az Óbudai Diákhotel frissen felújított pincéjéről a független képviselő.
Zsuzsa alkaptonuriás, az egész országban talán tízen küzdhetnek ezzel az anyagcsere-betegséggel. Állapota romlik, de egy havi több százezres költségű gyógyszer megoldaná a gondjait, be is adta a kérelmet rá márciusban az államnak. Azóta néma csönd, hiába próbál érdeklődni, hogy hogy áll az ügye. Problémájával nincs egyedül, az illetékesek is elismerik: nem haladnak kellő sebességgel a döntésekkel.
Az orvosi egyetem régiós szinten is kiemelkedően szerepel a mérvadó ranglistán, de Hankó Balázs nem elégedett, és összeesküvést sejt a háttérben.
Annyira tökéletes a magyar felsőoktatás megújítása, hogy abban rendes ember hibát nem talál, és „ma csak az ellenérdekeltek támadják”.
A minek a micsodája? Hát nem múlt már el rég ez a koronadolog?