Ez a körhinta sosem áll le.
Továbbra is Mészárosék cégét is tartalmazó konzorcium bővítheti a gönyűi kikötőt, hiába döntött a bíróság Simicska Lajos cége javára.
A már nem túl kormányközei vállalkozó interjú közben tudta meg, hogy egy friss bírósági döntés szerint életben maradhat a Közgép. Ugyanakkor továbbra is úgy érzi, hogy cégeit politikai alapon üldözik, de nem Orbán Viktor miatt költözik vidékre.
A filmügyi biztos és Habony Árpád heteken belül átveszi a TV2-t, és a volt RTL-es Dirk Gerkenst és Rákosi Tamást szeretnék megnyerni a csatorna irányítására.
Simicska Lajos a Klubrádiónak beszélt a Közgép számára kedvező tegnapi ítéletről. Egy nagy fordulat első lépcsője is lehet ez a mondat.
Megmenekült Simicska Lajos omladozó birodalmának zászlóshajója.
Az adatok júliusig történt összesítés eredményei, úgyhogy várhatóan lesz ez még rosszabb is.
Mindez még egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna.
Vámos Attila rájött, hogy nem a Publimont vezetése élete álma.
Kár, hogy a Transparency jelentése azt mutatja, hogy három éve egy fikarcnyit sem csökkent a korrupció Magyarországon.
Elképesztő közleményben hisztizett be az MNB egy magyar nemzetes cikkre.
Habony Árpádot és Andy Vajnát kedvelik az emberek a legkevésbé, de ezek szerint van olyan választópolgár, aki el tudná képzelni őket valami komolyabb politikai szerepben.
Szinte flörtölésig fajult néha Kövér László és Schiffer András beszélgetése. Politikai perverzek minden részletét imádni fogják.
A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálódik.
Orbán két hónapja jelentette be, hogy csökkentett műszaki tartalommal, de megépítik az utat. A Magyar Nemzet szerint még kivitelezők kiválasztásáról szóló közbeszerzési eljárást sem kezdték el.