A Patrióták nem kapnak alelnöki és bizottsági vezetői posztokat sem a nagy pártok összefogásának köszönhetően.
A jobbosok belementek, hogy 400, szüleik nélkül érkezett gyereket kivigyenek a szárazföldre.
A balos Mérce és a jobbos Magyar Jelen is kritikával illette a rendőrséget.
Neki nem tűnik a szélsőjobboldali német párt szélsőségesnek.
Alexander de Croo miniszterelnök lemondott, az uniós szavazást szoros versenyben a szélsőségesek nyerték.
Toroczkai Pesten tárgyalt a nácirelativizáló AfD-vezérrel egy új európai pártcsaládról, és azt mondta, nem történész, hogy tudja, bűnösek-e az SS-tagok. Az oroszbarát szélsőjobb erősödésében a titkosszolgálati gyanú szerint egy Kreml által irányított hálózat is érdekelt.
Márpedig a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés erősen vezet a közvélemény-kutatásokban.
A kölni bíróság gyorsított eljárásban vizsgálta a tevékenységüket.
A hatalomtól eddig úgy-ahogy sikeresen távol tartott Alternative für Deutschland támogatottsága szövetségi szinten meghaladja a húsz százalékot, az ellenzéki pártok között a második helyen áll.
Grzegorz Braun az akciója után "sátáninak" nevezte a hanukát, most elindulhat ellene a büntetőeljárás.
Nem ez az első eset, hogy megtámadják Thierry Baudet-t, a Fórum a Demokráciáért (FvD) nevű párt vezetőjét.
„Rafkósak a nácik, sosem verik előre nagy dobra, hogy miért bérelnének ki egy termet vagy egy kerthelyiséget”.
Amerikai, görög és lengyel zenekarok terveznek fellépni Újpesten novemberben, köztük egy jól ismert amerikai szélsőjobboldali figurával. A rendőrség tud róla, és azt ígéri fellép, ha bűncselekményre utaló dolog történik. A Bellingcat cikke a 444-en.
Egyszerre tíz tartományban, 28 helyszínen tartottak házkutatást a Hammerskins vezetőinél.
A színész azt is elmondta, mit mondott volna beszédében, amikor végül nem vette át a Junior Prima díjat.