Piros-fehér szalagok mindenütt. Az ötletet Lukasenka ellenzéke is inspirálhatta volna (még a színek is stimmelnek), de a színművészetisek aligha vizuális szimbólumnak szánták, amikor betekerték vele az iskola bejáratát. Mégis az lett.
„Egyetemi oktatói hivatásomat nem tudom folytatni a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.”
Nehezen viseli ezt az időszakot, lelki sebeket is szerzett, de a hite töretlen.
A hallgatók egy falra rakták ki a piros-fehér szalagot, de nem sokáig maradhatott ott.
„Tehát kiváló alanyai annak, hogy a mindenkori igazságtalanság – bármi is legyen az –, az nekik ellenség legyen.”
Magyar egyetemek szenátusaitól hiába vártak eddig ilyesmire.
Hová fog kifutni a Színművészeti hallgatóinak lázadása? A hatalom kénytelen lesz megmutatni igazi arcát? Ezrek álltak élőláncba az SZFE-től a Parlamentig.
A Berliner Ensemble vezetőjének címzett nyílt levél kulcsszavai: tolerancia, nyitottság és sokszínűség.
A művészvilág együtt érez az elfoglalt egyetemmel.
Az elmúlt tíz évben nem sok ilyen jó politikai-közösségi élmény volt. Beszédek nélkül sokkal világosabb volt a NER legvidámabb tüntetésének üzenete.
Upor László arról beszélt a végzett hallgatóknak, hogy idővel minden a helyére kerül, elmúlik a világ dicstelensége, és visszatér a normalitás.
Az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke itt a választókerületi elnök.
Világhírű író állt ki a budapesti egyetem mellett.
Több ezer kéz jutatta el a Színház- és Filmművészeti Egyetem függetlenségéről szóló chartáját a Kossuth térre.
Nem delegáltak újságírót a tízezres tüntetésre, mert azt „az internetről is lehetett követni.”