Szijjártó Péter

Szijjártó bejelentette, hogy megkezdik az amerikai atomerőművek telepítéséhez szükséges előkészítő munkát

A magyar és az amerikai kormány már hónapok óta tárgyalt az amerikai moduláris nukleáris technológia magyarországi bevezetéséről.

Inkei Bence
energia

Szijjártó Péter: Jó pár olyan gazdag embert ismerek, aki legalább ezen az életszínvonalon él, mint Mészáros Lőrinc

Igazságtalan dolog piedesztálra emelni a Lőrincet a külügyminiszter szerint.

Inkei Bence
gazdaság

Szijjártó Péter szerint helyes döntés volt kilépni a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Az ICC tegnap jelezte, hogy fellép Magyarország ellen, amiért nem tartóztatták le Netanjahut. A magyar külügyminiszter szerint ez kicsinyes politikai bosszú.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Megnevettette a CNN műsorvezetőjét Szijjártó Péter azzal, amit a Pride-ról és a homoszexualitásról mondott

Richard Quest végül azt mondta, eljön Budapestre a férjével, és meghívják Pétert egy vacsorára egy utcai kávézóba.

Haász János
külföld

„Miféle ország az, ahol a miniszterelnök azzal foglalkozik, hogy egy senki történész ellen uszítja a követőit?”

Miután Rácz András azt írta, hogy a magyar kormány jó eséllyel benne volt a kárpátaljai templom elleni támadásban, Orbán Viktor ráküldte a Harcosok Klubját.

Urfi Péter
POLITIKA

Miközben az EU leválna az orosz olajról, Szijjártó egy új vezetékről egyeztetett az oroszokkal és a szerbekkel

A magyar kormány egyre látványosabban tiltakozik a leválás ellen.

Windisch Judit
gazdaság

Börtönben marad a híres szekszárdi borász, akit egy Fideszhez átpártolt volt MSZP-s politikus segíthetett

A jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező gyanúsított cégei az ügyészség szerint túlárazással jutottak pályázati támogatáshoz, amivel 3,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

Urfi Péter
bűnügy

Interjú közben tépte szét a Fidesz-tagkönyvét az Orbán-kormány volt diplomatája

Beke Mihály András már egy ideje Fidesz-árvának tartja magát, de a magyarellenes román elnökjelölt melletti kiállás után már úgy érzi: „a hallgatás is hazugság”.

Urfi Péter
POLITIKA

Orbán Viktor Ukrajna uniós csatlakozásáról: „Ez az én életemben nem fog bekövetkezni”

Gyors összefoglaló: Ukrajna, Brüsszel, Ukrajna, Brüsszel, forinthitel. KAPU TIBOR!

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Ukrán tisztviselőket tiltott ki a magyar kormány Sebestyén József halála miatt

Az ukrán szárazföldi haderő személyügyi főnökéről, a Nyugati Műveleti Parancsnokság parancsnokáról és a védelmi minisztérium mozgósításért felelős főosztályvezetőjéről van szó.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Szijjártó kezdeményezte, hogy az EU szankciós listára tegyen három ukrán katonai vezetőt

„Ukrajnában embervadászat zajlik az utcákon, ez ma már egy nemzetközileg elismert tény” – írta a külügyminiszter, ezúttal sem az orosz agresszorok háborús bűneire utalva.

Herczeg Márk
háború

Szijjártó a Biden-korszak eredményeivel igazolta az amerikai-magyar kapcsolatok új aranykorát

A külügyminiszter többek között azzal dicsekedett, hogy az elmúlt három év mindegyikében megdőlt a kereskedelmi forgalom rekordja.

Inkei Bence
gazdaság

Szijjártó szerint Trump már békét teremtett volna, ha az európai és ukrán politikusok nem gáncsolták volna a törekvéseit

A kormány pedig abban bízik, hogy Trump erőfeszítései eredményre vezetnek a következő 50 napban, így nem lesz szükség Oroszország elleni szankciókra.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán 74,4 milliós jövedelmet vallott be tavaly, a luxizást ostorozó Lázár pedig közel 400 milliót

Az egyáltalán nem világos, hogy Lázár Jánosnak miből lett ekkora jövedelme.

Székely Sarolta
POLITIKA

Nem unjátok az olvasást?

Merre tart a Tisza? Mit szól ehhez a Fidesz? Mészáros János begurul. Donald Trump vámol. Egy vagány magyar életeket ment, egy német sorozatgyilkos pedig rekordokat dönt. Itt a 444 napindító hírlevele.

Bódog Bálint
reggel 4