Az olajvezeték továbbra is üzemel, és orosz kőolajat szállít Magyarországra és Szlovákiába.
„Hallom, Robert Fico szlovák miniszterelnök a fideszes propagandaszöveget átvéve üzenget és hazudik” – reagálta erre a Tisza Párt elnöke.
A cég, amely ma már Orbán Ároné, a „fegyveres erőknek” és a „légierőnek” is akart fegyvereket vásárolni Csehországban és Szlovákiában pár évvel ezelőtt.
A Tisza elnöke arról beszélt a Válasz Online-nak, hogy máshogy képzeli el a diplomáciát, mint Orbán Viktor. Emellett az egyszázalékos pártok támogatását is megszüntetné, és az állampolgároktól érkező felajánlásoktól tenné függővé a pártfinanszírozás mértékét.
Miközben az Orbán-kormány hallgat, a felvidéki magyarok utcára mennek a jogaikért Pozsonyban.
Valószínű, hogy az amerikai Westinghouse építheti a tervezett 1200 megawattos atomerőművet Szlovákiában.
A kormány jogvédelmet ígér, Semjén, a szlovákiai magyar párt vezetőjével tárgyalt.
Mert az iskolában azt tanulják, ez a dualizmus-kori magyarosító politika jelszava volt. Van benne némi igazság, de amit a szlovákok helyette csinálnak – hogy a térséget már a középkori témák kapcsán is Szlovákiának hívják – sokkal több sebből vérzik és magyar részről joggal lehet sérelmezni, mint a történelem „elszlovákosítását”. A történészek egy része a „Felföld” kifejezést javasolja a vita lezárására.
A szlovák miniszterelnök szerint a Beneš-dekrétumok eltörölhetetlenek.
Peter Pellegrini Magyar Ficónak címzett nyílt levelén háborodott fel. Orbán Viktor egyébként rendszeres Felvidékként hivatkozik Szlovákiára.
Szlovákiában börtön jár annak, aki megkérdőjelezi a magyarok kollektív bűnösségét, egész Európában példátlan Ficóék törvénye. Kisebbségben két „patrióta” között: Orosz Örs és Fiala-Butora János a Beneš-dekrétumokról és az Orbán-kormány hallgatásáról.
Kihagyta Orbán Viktor aláírásának a helyét az övé mellett.
A kezdeményezők bocsánatkérést várnak a szlovák parlamenttől, de céljuk nem a konfrontáció, hanem annak jelzése, hogy a jogszabály súlyos hatással van a szólásszabadságra és a közéleti párbeszédre.
Orbán Viktor nem reagált egyelőre érdemben, a jelentősebb európai országok közül pedig csak Spanyolország ítélte el a katonai beavatkozást. Javier Milei és Benjamin Netanjahu gratuláltak Trumpnak.
December végén fogadták el azt a törvényt Szlovákiában, mely börtönnel fenyegeti azokat, akik megkérdőjelezik a Beneš-dekrétumokat. Ez ellen a törvény ellen szólaltak fel az egyetemi hallgatók által szervezett demonstráción szombaton.