Az uszkorenyije és a peresztrojka összeomlásba torkollott, a glasznoszty megszűnőben van Oroszországban, emellett volt még Csernobil és Afganisztán is, de a hidegháború mégiscsak véget ért. Legalábbis egy időre.
Nyáry Krisztián idézte fel Alekszej Vangenheim történetét. Szabotázzsal vádolták, azzal, hogy az időjárás-előrejelzéseket meghamisítva ássa alá az aszály elleni harcot. A hithű sztálinista ment is a Gulagra, és tömegsírban végezte.
Hat nappal élte túl Fehéroroszország első elnökét, Sztanyiszlav Suskevicset, akivel együtt Borisz Jelcin mellett aláírták a Szovjetunót megszüntető dokumentumot.
Az amerikai elnök Varsóban elmondott beszéde szerint a demokráciáért folytatott harc nem ért véget a Vasfüggöny leomlásával, és egy diktátor akarata nem győzedelmeskedhet az emberek szabadságszeretete és összefogása felett.
Nem Peter Jackson fogott elsőnek kamerát és színészeket, hogy mozgóképre vigye Tolkien történetét, hanem egy leningrádi tévéstúdió munkatársai. Az eredmény mai szemmel megdöbbentő lett.
Moszkvában űzik a legmagasabb fokon, de ők maguk sem tudják, hogy valójában mire mennek vele. Kiváló könyv foglalta össze az aktív intézkedések, az ellenség cseles befolyásolásának meglepően hosszú történetét.