Petíciót adtak át, amelyben a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusok fenyegetése ellen tiltakoznak.
Csatlakozott a PDSZ felhívásához a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 35 tanára és több más közép- és általános iskola is.
Felhívják a figyelmet a közoktatás helyzetére, a szakmai párbeszéd teljes hiányára és a pedagógusbérek rendezetlenségére.
A budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban több száz fős szolidaritási akciót szerveztek a szülők és a diákok.
Továbbra sincs megállapodás a szakszervezetek és a kormány közt, a pedagógusok ezért folytatják a tiltakozást.
Hivatalos levelet küldtek egy tanárnak, aki nem vette fel a munkát.
Sztrájk van az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt.
Ha nem kompenzálják őket, akkor szeptember első hetében behúzzák a féket.
Lehetnek fennakadások, mert sok cégnek ide érkezik az áruja nagy része.
A sztrájkot kezdeményező Don’t Pay UK így követeli az energiaárak csökkentését, és sürgeti a kormányt az energiaválság megoldására.
13 millió dollárt követelnek a szakszervezettől.
Münchenből és Frankfurtból nem indulnak gépek.
Köztük a műszaki kiszolgálók és a logisztikusok, akik nélkül a repülőgépek nem tudnak felszállni.
„Amikor a konfliktusnak ilyen súlyos társadalmi következményei lehetnek egész Európára nézve, nincs más választásom, mint beavatkoznom a konfliktusba” – mondta a norvég munkaügyi miniszter, Marte Mjøs Persen.
Az Equinor dolgozói béremelést követelnek a növekvő infláció ellensúlyozására.