Azt kérik az Emberi Jogok Európai Bíróságától, hogy mondja ki: a törvény alapjogokat sért.
Nem minősül hatóságnak a Szuverenitásvédelmi Hivatal, erre hivatkozva dobták vissza a Transparency International Magyarország beadványát.
Csütörtökön döntötte el az Európai Bizottság.
Az Európai Bizottság ugyanakkor nem kérte a bíróságtól, hogy a törvény alkalmazását leállítsa az ítélethozatalig.
De érkezett már megkeresés a hivataltól szuverenitási kérdéseket felvető ügyekkel kapcsolatban.
Ha pedig lesz, akkor betartják majd a jogszabályokat.
Megteremtenék a lehetőséget arra, hogy elvegyék az újságok külföldi forrásait.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal jó dolog, de az már látszik, hogy további jogszabályokra is lesz szükség.
Szuverenitásvédelem szédületes tempóban.
4 milliárd felett jár és folyamatosan emelkedik a külföldi befolyásszervezés ellen létrehozott intézmény büdzséje.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége azt írja, a demokratikus alapelvekkel összeegyeztethetetlen a szuverenitásvédelmi törvény.
Lánczi Tamás a politikai évad egyik nagy vesztese – úgy volt, hogy a szuverenitásvédelem lesz a fő téma, de a botrányok felülírták ezt. A hivatalvezetőnek így nagyjából az maradt, amit a köztévés műsorában is csinált: Schiffer Andrással merenghetett a háttérhatalmak ármánykodásain.
Hogy legyen miben nyomozgatnia.
Ez a külügyminiszter szerint egyrészt szórakoztató, másrészt növeli a kormány támogatottságát.
Brüsszel, dollárbaloldal, Soros.