Az elmúlt időszakban több eset is volt, amikor tankerületi és iskolai vezetőket hallgatott ki a rendőrség sikkasztás és hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt.
A Népszava szerint elsősorban a felhalmozódott tartozások miatt, a Klebelsberg Központ azonban tagadja ezt.
Ha még egyszer polgári engedetlenségben vesznek részt, őket is kirúghatják.
Azt nem közölte a Belügyminisztérium, hogy melyik iskolák pedagógusairól van szó.
A Momentum képviselője közzétette a teljes listát, hogy melyik tankerületi igazgató mekkora jutalmat kapott, miközben „a tankerületükben dolgozó pedagógusok semmiféle év végi jutalmat nem kaptak”.
Sőt volt, akinek több mint másfél millióval ismerték el a teljesítményét.
Volt, ahol a pedagógusok fejenként átlagosan 49 forintot kaptak, a három tankerületi vezető meg összesen 13,4 milliót.
Az ország hatvan tankerületéből eleve csak négyben sikerült megállapodni a minimális szolgáltatásokról, de az utolsó pillanatban még ez a négy tankerület is megakadályozta a munkabeszüntetést.