tarlós istván

Egyszeri csoda volt, soha többet nem lesznek fénycsíkok a Széll Kálmán téren

Nagyon kevesen láthatták működés közben a teret díszítő fényhálót, mert a 2016-os átadás után szinte azonnal elromlott. Kiderült, hogy egyáltalán nem tudták megjavítani, mostanra pedig teljesen lemondtak róla.

Haszán Zoltán
Budapest

Vitézy szerint Budapest pont ugyanott tart, mint öt éve, amikor Tarlós leköszönt

Vitézy szerint a pesti fonódó és a rakpart tervezése semmit se haladt előre.

Fődi Kitti
POLITIKA

Népszava: Hónapokig kislányokkal fürdött és aludt egy budapesti gyerekotthon nevelője, majd közös megegyezéssel távozott

Több kollégája tudhatott arról, hogy „ölbe veszi, szájon csókolja a lányokat”, birkózik velük, az ágyukban alszik, együtt fürdik velük. A mulasztásokat feltáró ombudsmani hivatalt beperlő igazgatót a fideszes Láng Zsolt ugyanarra a díjra terjesztette elő, amit a bicskei otthon pedofil igazgatója, a később elítélt Vásárhelyi János is kapott.

Solti Hanna
belföld

Súlyos mulasztásokat tárt fel a bicskei gyermekotthonban történteket vizsgáló fővárosi eseti bizottság

A vizsgálat záróülésén nem jelentek meg sem a fideszes képviselők, sem az egykori fővárosi és állami fenntartó intézmények beidézett vezetői.

Solti Hanna
belföld

Vitézy Dávid: Jó lenne, ha Karácsony tisztázná, az orosz metrók kapcsán milyen koalíciós alkuk akadályozták meg az ügy kivizsgálását

Szerinte „a Népszava mai cikke máris többre jutott az M3-as metró felújítása körül Tarlós István idején történt orosz befolyásolási kísérletek és a közbeszerzés előkészítése kapcsán, mint a Karácsony Gergely által életre hívott vizsgálóbizottság négy és fél év alatt”.

Mészáros Juli
főváros

Már egy évvel a metrótender kiírása előtt tárgyaltak egymással az oroszok és a főváros képviselői

A Népszava birtokába került feljegyzés szerint előbb Vitézy Dávid egyeztetett az orosz kereskedelmi ügynökség vezetőjével, pár nappal később Tarlós István akkori főpolgármester a metrógyártó cég képviselőivel.

Haász János
belföld

Tarlós azt mondta a HVG-nek, beperelné Vitézyt

Vitézy Dávid áll elébe.

Kaufmann Balázs
Budapest

Karácsony Gergely és Vitézy Dávid kommentekben szólogatott be egymásnak

A Mol Bubin kaptak össze egy Facebook-poszt alatt.

Bódog Bálint
Budapest

Tarlós nem akar a kampány főszereplője lenni, úgyhogy megint elmondta, miért „Alexandra” a legalkalmasabb főpolgármester-jelölt

Arról is beszélt, hogy közöttük „egyfajta apa-lánya kapcsolat alakult ki.”

Mészáros Juli
POLITIKA

Hiába állítja Orbán, hogy ez az alaphelyzet, nem Demszky nevezte ki először a bicskei gyermekotthon vezetőjének a pedofil Vásárhelyi Jánost

Már csak technikailag sem volt lehetséges, hogy ő nevezze ki.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Tarlós nem érti, Vitézy miért akarja középutasnak beállítani magát, miközben sok évig közel állt a Fideszhez

A volt főpolgármester azt mondta, nem utálta Vitézyt, csak idegenkedett tőle.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Tarlós azzal magyarázta, hogy főpolgármesterként kitüntette a pedofilt, hogy nem olvasta el az előterjesztést

Aztán úgy kért mégis bocsánatot, hogy közben „gyengeelméjűnek” nevezte Karácsony Gergely főpolgármestert.

Szily László
POLITIKA

Tarlós szívesen látná főpolgármester-jelöltként Ferencz Orsolyát, az űrkutatásért felelős miniszteri biztost

Miközben amúgy azt látja, hogy „Karácsony nincs jó helyzetben, de komoly esélye lehet Budapesten”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Az LMP tagadja, hogy a Fidesszel közös főpolgármester-jelölt indításán törnék a fejüket

Tarlós István pletykált ilyesmiről pénteken.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Tarlós arról pletykált, hogy közös főpolgármester-jelöltet állít egy ellenzéki és a kormánypárt

A volt főpolgármester nem ellenezné, ha Vitézy Dávid lenne az utódja.

Urfi Péter
POLITIKA