Több lehetőségük lesz külföldi információszerzésre.
Az amerikai énekesnő csütörtökön, pénteken és szombaton is fellépett volna Bécsben alkalmanként 65 ezer ember előtt. Szerdán azonban letartóztattak két férfit, aki terrortámadást készített elő.
Az UEFA közölte, hogy a madridi, párizsi és londoni mérkőzések a tervek szerint zajlanak.
Főleg kiskorúakról van szó, akik viccből fenyegetőztek bombával, ami miatt ki kellett üríteni a versailles-i palotát, a Louvre-t, iskolákat, tucatnyi repülőteret és kórházakat is.
A döntés oka a terrorfenyegetettség növekedése Európában.
„Nem minden jó, ami legális” – mondta a miniszterelnök a Korán-égetésekről.
Több emailben is terrortámadásokkal fenyegették ismeretlenek az Európai Bizottságot, a hatóságok elemzői szerint viszont ezeknek nincs túl sok alapja. Azért a belga rendőrség készenlétben van.
A valósággal nagyon furcsa viszonyban lévő amerikai elnök most a svédeket kavarta meg. A skandináv kormány hivatalosan is érdeklődik, hogy milyen incidensről hallottak Washingtonban, amiről még Stockholmban sem.
Marad a közepes terrorfenyegettségi szint, de szilveszterkor az ország teljes területén intenzív lesz a rendőri jelenlét.
„Ez nem terrorcselekmény, ez közönséges bűncselekmény” – mondta.
Mint mondta, bírói engedéllyel. Ez is benne lesz a törvényjavaslat-csomagban, amit a parlamentnek el kellene fogadnia.
Ő már szart ér??? Az ügyészség még mindig nem gyanúsítja Orbán Viktor elleni terrorcselekmény elkövetésével a két és fél hónapja nagy csinnadrattával elfogott hatvanéves radikálisokat.
Hajdu János közölte: a magyar terrorelhárítás nem emelte meg Orbán Viktor védelmének szintjét.