Törökország

Az elmúlt öt évben több százezer könyvet tiltottak be Törökországban

Káros propaganda miatt.

Fődi Kitti
külföld

Szijjártó: Törökország örülne, ha Magyarország segítene a vakcinájuk tesztelésében

A külügyminiszter szerint nem szabad elfelejteni, hogy a korábban Nyugaton lesajnált orosz vagy kínai oltóanyagok kapcsán ma már Nyugat-Európában is egyre inkább támogató, de legalábbis várakozó álláspontot foglalnak el.

Herczeg Márk
külföld

Erdogan: Már nem lesznek a 2013-as, Gezi parki tüntetésekhez hasonlók

A török elnök szerint a tüntetők – akik LMBT-posztert tettek ki az egyetemen – terrorszervezetek tagjai, akiket nem fogad el az ország „nemzeti és lelki értékekkel rendelkező fiataljaiként”, és „nincs olyan, hogy LMBT, ez az ország nemzeti és lelki értékekkel tart a jövőbe”.

Herczeg Márk
külföld

Diákok tüntettek az egyetem élére Erdogan által kinevezett rektor ellen, mire a török elnök az LMBT-fiatalokat támadta tévébeszédében

159 fiatalt vettek őrizetbe a diáktüntetések után.

Horváth Bence
külföld

Letartóztattak négy diákot Törökországban mert LMBTQ szivárványt fújtak fel egy szent kép mellé

A törtök belügyminisztérium devinánsoknak nevezete őket.

Fődi Kitti
külföld

Kalózok támadták meg a M/V Mozart nevű hajót, egy tengerészt megöltek

A török teherszállító hajóra a nyugat-afrikai partoknál támadtak rá a kalózok.

Horváth Bence
külföld

Napokig várta gazdáját a kórház előtt egy kutya

A török sztori végül happy enddel zárult.

Mészáros Juli
ÁLLAT

Azzal vádolják Törökországot, hogy ujgurokat adnának ki Kínának vakcináért cserébe

December 11. helyett csak 30-án érkezett meg Kínából a koronavírus elleni Sinovac vakcina szállítmánya, Kína pedig pont ebben a hónapban ratifikált egy 2017-es kiadatási egyezményt.

Szász Zsófi
külföld

Terrorpropaganda vádjával 22 év börtönre ítéltek egy kurdbarát képviselőnőt Törökországban

Leyla Güven korábban is volt már börtönben, akkor tömeges éhségsztrájkot indított Abdullah Öcalan fogvatartási körülményei miatt.

Horváth Bence
külföld

Felrobbant a lélegeztetőgép a török kórházban, kilenc halott

A robbanás után az oxigéndús közegben tűz ütött ki a koronásokat ápoló intenzív osztályon. A géphez kötött áldozatok nem tudtak menekülni.

Szily László
baleset

Az USA az orosz rakéták vásárlásáért szankciókkal sújtotta Törökországot

A NATO-tagország az Sz-400 típusú orosz légvédelmi rendszer megvételével az amerikai haditechnika biztonságát veszélyezteti, és finanszírozza az orosz hadiipart.

Herczeg Márk
külföld

EU-csúcs: szankciók jönnek és maradnak Törökországgal és Oroszországgal szemben

A járványkezelésről is folytak tárgyalások.

Fődi Kitti
eu

Törökország nem kér az orosz vakcinából

Szerintük a fejlesztésekor nem a legjobb gyakorlatot követték.

Király András
járvány

Félbeszakadt a PSG BL-meccse, miután rasszizmussal vádolták meg az egyik román bírót

A felvételek alapján a román játékvezető azt kérdezte a szintén román negyedik bírótól, hogy a Basaksehir kispadjánál kinek mutassa fel a piros lapot, mire az úgy válaszolt, hogy „al negru”, vagyis „a fekete fickónak”.

Herczeg Márk
bajnokok ligája

337 embert ítéltek életfogytiglani börtönre csütörtök reggel Törökországban

Mindannyian a 2016-os puccskísérlet részesei voltak a vád szerint.

Magyari Péter
külföld