ukrán fegyveres erők

Az ukrán ombudsman szerint nem voltak erőszakra utaló sérülés jelei Sebestyén József testén

A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat szerint Sebestyén halálának oka betegség volt, erőszakra utaló testi sérülés jelei nem mutatkoztak.

Takács Lili
POLITIKA

Egy Moszkva melletti gyárat támadtak az ukrán drónok

Ahol főleg csúcstechnológiás fegyverekhez szükséges alaplapokat gyártanak.

Czinkóczi Sándor
háború

Elrendelték a letartóztatását annak a két egykori ukrán katonának, akiket azzal vádolnak, hogy Magyarország titkosszolgálatának kémkedtek

A személyazonosságukat továbbra sem árulták el az ukrán hivatalos szervek.

Kaufmann Balázs
külföld

Putyin bejelentette Kurszk visszafoglalását, már nyitott a 30 napos tűzszünetre is

De még egy sor kérdést tisztázna Donald Trumppal.

Czinkóczi Sándor
háború

Kilépett a hadseregből az ukrán tábornok, aki október végén arról beszélt, hogy széthullott a front a Donbaszban

Dmitro Marcsenkónak gyógykezelésre van szüksége.

Gazda Albert
háború

A kijevi rada elfogadta a mozgósítás szigorításáról szóló jogszabályt, több százezer ukrán férfi kaphat behívót

Második olvasatban is igent mondtak a szigorításokra, a csomag Zelenszkij aláírására vár, ezentúl jóval nehezebb lesz kicselezni a mozgósítást Ukrajnában.

Gazda Albert
háború

Zelenszkij kirúgta Valerij Zaluzsnij főparancsnokot

Az elnök és a főparancsnok nem értett egyet abban, hogyan kellene a háborút folytatni.

Benics Márk
külföld

Zelenszkij elnök napokon belül kirúgja Zaluzsnij főparancsnokot, már ha meri vállalni az ezzel járó kockázatokat

Sorra derülnek ki a részletek a hétfő óta Ukrajnát és a nemzetközi sajtót is lázban tartó Zelenszkij–Zaluzsnij-találkozóról. Az elnök arcvesztés nélkül aligha táncolhat vissza, miközben a katonák úgy látják, a konfliktus „meglehetősen szar” helyzetbe hozta a hadsereget.

Gazda Albert
külföld