választás 2026

Csányi Sándor szerint nem a legjobb gazdasági környezetet örökölte a Tisza

Az OTP vezére korrekt együttműködést tervez a Tisza-kormánnyal is.

Diószegi-Horváth Nóra
gazdaság

A Fidesz veresége miatt elmaradt a buli az uzsoráséknál, valódi helyett csak AI-cigányok mentek megmenteni a NER-t

Lázár vécépucolós beszéde is benne volt a bukásban, már a telepen sincs monopóliuma az eddigi állampártnak. A civileknek sikerült blokkolni a szavazatvásárlásokat, ha az erre szánt pénzt tényleg a romákra költik, még nyerhettek is volna.

Kolozsi Ádám
belföld

Magyar Péter már az alakuló ülésen esküt tenne, amit hétvégén tartana, egy ceremóniával együtt

Az alakuló ülésről egyeztettek a pártok, a Fidesz Gulyás Gergelyt küldte, aki kezet fogot Magyar Péterrel a tárgyalás kezdete előtt. A pártok több mint másfél órát tárgyaltak.

Windisch Judit
POLITIKA

Azóta mosolyog a finn köztársasági elnök, hogy Orbán Viktor megbukott

Megkönnyebbült, amikor látta a Fidesz földcsuszamlásszerű vereségét.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Hivatalos, hogy a Mol csak a harmadik negyedévben fizet osztalékot a részvényeseinek

Azután döntöttek így, hogy Magyar Péter kijelentette: elvárja, hogy a Mol ne fizessen osztalékot az MCC-nek.

Benics Márk
POLITIKA

A Demokratikus Koalíció júniusban megújul

Parlamenten kívüli pártként folytatják, júniusban tisztújítást tartanak.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Nem Orbánnak veszik fel a telefont külföldön, hanem a győztesnek

Azt hallottuk eddig, hogy Orbán Viktort ismerik el csak külföldön, de Magyar Péter egyáltalán nem tűnik elszigeteltnek, sőt.

Inkei Bence
külföld

Nagy Márton visszavonul a politikától

Ebből már nem lesz repülőrajt.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Ruff Bálint: Elkezdtünk egy beszélgetést Magyar Péterrel, folytatni is fogjuk

A politikai elemző reagált arra, hogy a megválasztott miniszterelnök közös képet posztolt vele.

Benics Márk
POLITIKA

Iványi Gábor Orbán Viktorról: Ha nem vonják felelősségre, visszatérhet

A lelkész szerint a leköszönő miniszterelnöknek börtönben a helye.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Most kezdődik a tánc a Fidesz gazdasági hátországában

Orbánnak a párton belüli gazdasági hatalom megtartása és összerendezése legalább olyan fontos, mint a politikai hatalomé. Helyezkedések, pozícióharcok, racionalizálások jöhetnek, és ezáltal valószínűleg kifelé is tisztulni fog a kép a NER 16 éves pénzügyi építkezéséről, és arról, hogy hogyan tovább.

Rovó Attila
POLITIKA

Búcsú Orbán Viktor péntek reggeli agymenéseitől

A ma reggelt már nem a közmédiában kezdte a leköszönő miniszterelnök. Azért idézzük fel, mi mindent tett le ott az asztalra.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Tömegesen bocsátja el dolgozóit a Fidesz piszkos kampányait intéző trollfarm

A Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség csütörtök délutáni állományértekezletén bejelentették, hogy a cég nem tudja tovább finanszírozni a munkavállalók jelentős részét.

Német Szilvi
POLITIKA

Lemondott mandátumáról a Közszolgálati Közalapítvány egyik kuratóriumi tagja

Magyar Péter szólította fel lemondásra a közjogi méltóságokat, Silhavy Máté pedig nem akar gátja lenni a megújulásnak.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Sik Domonkos: Adjunk egy esélyt a „tanácskozó” demokráciának!

Hétfő óta nem kell a NER hazug és cinikus politikai valóságának árnyékában élnünk, visszakaptuk azt az esélyt, hogy közösen próbáljunk értelmet adni a világnak. Ugyanott vagyunk mint 1990-ben és 2010-ben. Újra kísérletet tehetünk a magyar demokratikus kultúra megteremtésére.

444.hu
vélemény